0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 28.

Úton a fenntartható élelmiszeripar felé

Kiemelt feladat növelni az ökológiai művelésű területek volumenét, ösztönözni a fenntarthatóbb élelmiszer-fogyasztást és az egészséges étrendet, csökkenteni az élelmiszer-veszteséget és az élelmiszerpazarlást – mondta Felkai Beáta Olga.

A fenntarthatóság része mindennapjainknak, a témában megfogalmazott keretek és konkrét intézkedések a teljes élelmiszerláncra hatással vannak. Szükséges a kapcsolódó folyamatok nyomonkövetése és minden érintett szereplő bevonása a döntések előkészítésébe és adaptálásába – mondta Felkai Beáta Olga Tapolcán, a Business Days 2023. konferencián tartott előadásán.

(Fotó: Pelsőczy Csaba)

Az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkár arról beszélt,

van egy olyan globális problémafelvetés, amelyre mindenképpen választ kell találni a fenntarthatóság kérdéskörében.

Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Keretrendszert dolgozott ki 2015-ben, az ott hivatkozott célok jelentettek alapot a Farm to Fork stratégiához, melynek megvalósítása során több jogszabály is érintett az élelmiszerláncban. Az élelmezés- és élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos prioritások hangsúlyozása mellett a stratégia fő célja az elegendő, megfizethető és tápláló élelmiszer biztosítása, a növényvédőszerek, műtrágyák és antimikrobiális szerek használatának csökkentése. Emellett kiemelt feladat növelni az ökológiai művelésű területek volumenét, ösztönözni a fenntarthatóbb élelmiszer-fogyasztást és az egészséges étrendet, csökkenteni az élelmiszer-veszteséget és az élelmiszerpazarlást – fejtette ki a helyettes államtitkár.

(Fotó: Pelsőczy Csaba)

Felkai Beáta Olga kiemelte, a fenntartható élelmiszer-feldolgozás lényege, hogy a folyamatosan változó gazdasági és környezeti feltételek mellett a jelenlegi szükségletek kielégítésére olyan módszereket kell figyelembe venni, mint a természeti erőforrások megőrzése, a gazdaságos és energiahatékony feldolgozás, a nem szennyező technológiák alkalmazása és a csökkenő hulladéktermelés – részletezte.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet a talajvédelem, a növényvédőszercsökkentés, az állatvédelem aktualitásaira is, majd kitért az élelmiszerpazarlás mértékének csökkentésére, amelynek elérésére az Európai Bizottság 2023-ig jogilag kötelező erejű célokat javasol.

2016-ban ugyanis 88 millió tonna, vagyis háztartásonként 92 kg élelmiszerhulladék keletkezett egy főre vetítve. Ez a szám 2022-re 59 milliárd tonnára mérséklődött, amely 70 kg hulladékot jelent évente egy főre. Kiemelte, az élelmiszerpazarlás mérséklésére hazánkban 2015-ben jött létre a Maradéknélkül Program, amely eredményeként a 2016 óta az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mennyisége 27%-kal csökkent, az összes élelmiszerhulladék mennyisége pedig 12%-al. Mindezt szemléletformáló és oktatási programok, fogyasztói kutatások, nemzetközi és hazai együttműködések egyaránt segítik.

Az előadást követően átadták a Fenntarthatóság Szimbóluma 2023 verseny, valamint a Magyar Marketing Szövetség Zöld tagozati különdíját.

Forrás: AM közlemény