A szarvasmarha-tartás intenzívebbé válása világszerte hozzájárul a biodiverzitás csökkenéséhez, ezért egyre fontosabb mérni, hogy az eltérő állattartási rendszerek milyen hatást gyakorolnak az élővilágra. Egy mexikói kutatás ehhez a ganajtúró bogarakat használta bioindikátorként, és olyan új karakterizációs tényezőket dolgozott ki, amelyek a földhasználat intenzitása szerint különítik el a legeltetési rendszerek biodiverzitási hatását. A felmérést a Mexikói Autonóm Nemzeti Egyetem (Universidad Nacional Autónoma de México) szakemberi végezték.
A kutatás a mexikói Yucatán-félsziget trópusi száraz erdeiben és környékén zajlott. A tudósok három szarvasmarha-tartási rendszert hasonlítottak össze: a minimális földhasználattal járó őshonos legelőerdők rendszere, a mérsékeltebb intenzitású fás legelők rendszerét és az intenzív monokultúrás legelőt. A vizsgálatban 23 590 ganajtúró bogarat gyűjtöttek, 29 fajból és 14 nemzetségből.
A ganajtúró bogarak azért alkalmasak indikátorcsoportnak, mert érzékenyen reagálnak a legelők szerkezetére, a mikroklímára, a talajállapotra, a vegyszerhasználatra és az állatgyógyászati készítményekre. Emellett fontos ökológiai feladatot látnak el: lebontják és eltávolítják a trágyát, javítják a tápanyagok körforgását, hozzájárulnak a talaj termékenységéhez, és mérsékelhetik a paraziták, illetve egyes kártevők jelenlétét.
A kutatók eredményei szerint a ganajtúró bogarak legnagyobb affinitást az őshonos legelőerdős rendszer iránt mutattak. Ebben a rendszerben alacsonyabb volt az állatsűrűség, kevesebb volt a kémiai input, és a táj szerkezete közelebb állt a természetes élőhelyekhez.
Területegységre vetítve a monokultúrás rendszer mutatta a legnagyobb potenciális fajvesztést. Ezt követte az intenzív fás legelők rendszere, majd az őshonos legelőerdők rendszere. Ez alapján a földhasználat intenzívebbé válása közvetlenül nagyobb biodiverzitási terheléssel járt.
A ganajtúró jó indikátor, de nem elég magánban vizsgálni
A vizsgálat arra is rámutatott, hogy a takarmány-előállítás hatását is be kell számítani. Amikor a kiegészítő takarmányokhoz kapcsolódó szántóföldi termelést is figyelembe vették, a biodiverzitási lábnyom jelentősen nőtt. Ez különösen fontos azoknál a rendszereknél, amelyek nagyobb mértékben támaszkodnak külső takarmányforrásokra.
A szerzők következtetése szerint a ganajtúró bogarak alkalmasak arra, hogy az életciklus-elemzésben érzékenyebb biodiverzitási mutatóként jelenjenek meg. A kutatás újdonsága, hogy elsőként dolgozott ki ilyen, intenzitásspecifikus karakterizációs tényezőket egy gerinctelen indikátorcsoport alapján.
A tanulmány ugyanakkor óvatosságra int. A kutatás tesztjellegű volt, kevés gazdaság bevonásával készült, és nem vette teljes mértékben figyelembe a táji összefüggéseket. Például az erdőfoltok kiterjedését, elhelyezkedését vagy az élőhelyek közötti kapcsolatokat. A szerzők szerint a jövőben nemcsak a fajszámot, hanem a fajösszetételt, az egyedszámot és az ökológiai funkciókat, például a trágyaeltávolítás mértékét is be kellene építeni a modellekbe.
A kutatás fő üzenete, hogy a regeneratív és erdőlegelők rendszerének biodiverzitási előnyei csak akkor értékelhetők pontosan, ha a termelési hatékonyságot, a közvetlen legelőhasználatot, a takarmány-előállítást és a táji környezetet együtt vizsgálják.
