A somból készült lekvár és pálinka igazi csemege. Bár kevés a húsuk, az ehető somfa gyümölcsei lédúsak, szerves savakat és tanninokat tartalmaznak. Ez utóbbiak felelősek a kissé fanyar ízért. Rendszeres fogyasztása biztosítja a szervezet számára többek között: kalciumot, vasat, magnéziumot, káliumot, rezet és mangánt.
A som tehát magas beltartalmi értékű, régóta használják a népi gyógyászatban, és nem mellesleg az újkori orvosi kutatásokban is szerepel, pl. gyulladáscsökkentő és vércukorszint-stabilizáló hatása miatt.
Magyarországon a ’70-80-as években szinte kikopott a gyümölcs a köztudatból. Pedig történetileg előbb volt som itthon, mint meggy vagy cseresznye. Talán a begyűjtési nehézségek, az „egyszerűbb”, gazdaságosabb és mennyiségileg többet hozó gyümölcsfajok felé fordulás lehet az oka. Jellemzően vadon gyűjtött, de már megjelentek az első hazai termesztési próbálkozások, sikeresen.
Mi minden készülhet belőle?
Az ókorban kedvelt csemege volt, éretlen termését az olajbogyóhoz hasonlóan eltették – ecetes vízben köménymaggal. Savanyításra alkalmas, vadhúsból készült ételek mellé remekül illik.
Így készítsünk somlekvárt
Hozzávalók: 2 kg friss somfa gyümölcs, 2 csésze víz, 1 kg fehér cukor.
Az érett somot alaposan megmossuk, kimagozzuk. A következő lépésben öntsünk vizet az edénybe, forraljuk fel és adjunk hozzá cukrot., és forraljuk fel. amíg szirupot nem kapunk. Adjuk hozzá a somot a keverékhez, forraljuk fel és melegítsük alacsony lángon 5 percig. Majd hagyjuk teljesen kihűlni, , tegyük félre 1 napra. Másnap a gyümölcsöt egy felforrósított fazékba tesszük, és lassú tűzön addig sütjük, amíg a som üveges nem lesz. Közben időnként megkeverjük. A forró lekvárt tiszta és sterilizált üvegekbe töltjük , szorosan lezárjuk, és fejjel lefelé fordítjuk, hagyjuk kihűlni.