Amikor a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 2015. december 8-án új elnököt választott Légli Ottó személyében, talán maga az érintett lepődött meg a legjobban. Izgalmas, szakmai fordulatokkal teli hét és fél év vette kezdetét a balatoni borász számára, aki töretlenül hisz abban, hogy az ágazat sikerének kulcsa a szőlészek-borászok kezében van.

Az egyetem elvégzése után, 1981-től gyakornokéveit a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinátnál töltötte Légli Ottó. 1989-től kezdte építeni saját birtokát a Balatonboglári borvidéken, a pincészet és a borok azóta számtalan elismerést kaptak. A Dél-Balatoni Borút Egyesület alapítója és 2000-től elnökségi tagja, a Pannon Bormíves Céh tagja. 2010-ben az Év Bortermelője és a Borászok Borásza címet ítélték neki. 2013-ban lett a Balatonboglári Hegyközség elnöke, 2014-ben Balatonboglár dísz­polgárává választották. 2016–2023 között töltötte be a HNT elnöki tisztét. Az idén megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.

Hosszú időt töltött a HNT élén, ez idő alatt sikerült elérni azokat célokat, amikért elindult annak idején?

A kezdetekkor nem igazán voltunk a magunk urai, az államtól átvállalt feladatok színvonalas elvégzése, a rendszer kialakítása lekötött minket. Ki kell mondanom, volt olyan idő, amikor állandóan hátra kellett nézni, hogy mikor lépnek a sarkunkra. Nem tudtuk föl­emelni a fejünket, kerestük, mit is csináljunk, de hamar rájöttünk, nem valami vagy valaki ellen kell megfogalmaznunk önmagunkat. Majd eljött az idő, kíváncsiak lettek a véleményünkre, megjeleníthettük a saját elképzeléseinket.

Sikernek ítéltük, mégsem volt százszázalékos. Emlékszem, nagyon komoly szakmai viták folytak, harcokat vívtunk, az elnökségen belül sokszor konfrontálódtunk.Sok kritikát kaptam, és ezt megértettem. Ma azt gondolom, lassan összecsiszolódtunk, de a sok vita hasznunkra vált.

Helyesnek tartom, hogy mély szakmai – néha késhegyre menő – beszélgetéseket folytattunk. Kétségtelen, hogy szót kellett érteni a miniszterrel, a társszervek képviselőivel, a szakma szereplőivel. Mindezt pedig ösztönösen cselekedtem, ami kellett az elnöki pozícióhoz, talán ehhez van érzékem, ami egyéni adottság.

Miközben énbennem nagyon komoly hiátus van, hogy közel sem teljesít úgy az ágazat, amire az ökológiai adottságai és a hagyományai predesztinálnák. És ennek alapvetően mi vagyunk az oka.

Sokakban merült fel, fontos-e, hogy egy HNT-elnök neves borász legyen.

Jó kérdés. A szakmának a kisujjában kell lennie, tehát mindenképpen szakmabeli legyen. A mai napig késünk önmagunk meghatározásával és a kifelé való pontos megfogalmazással. Meggyőződésem, hogy ezt csak maga a szakma tudja elvégezni, más helyettünk nem.

Van egy saját érdekképviseletű szakmaközi szervezetünk, amely több másikkal ellentétben nem a kamarán belül dolgozik. Büszkék lehetünk magunkra, de tisztában kell lenni a felelősséggel is. Ennek irányítását szerintem csak egy szakember tudja elvégezni.

Mintegy 35 ezer hegyközségi tagot képviselnek, ugyanakkor megszámolhatók a meghatározó piaci szereplők száma. Viszont a kilencvenes évek eleje óta több marketingprogram készült.

Egy marketingprogram alapvetése az, hogy meghatározzuk, mivel rendelkezünk, hová szeretnénk eljutni. Azért mentek félre, mert amíg nem határozzuk meg önmagunkat, nem tudjuk, merre induljunk. Ne is a huszonkét borvidéket, hanem csak a hat régiót nézzük. Ez hat önálló identitás, ennyiféle kreativitás, amit mind meg kell tölteni tartalommal. Emögött áll a sokat hangoztatott hozzáadott érték.

Bormarketing célra nyertünk 2,7 milliárd forintot, s vállaltuk az egy főre jutó 30 literes fogyasztást. Amikor ezt elhatároztuk, még csak 22 volt, mindent megteszünk azért, hogy elérjük, nagyon várom az eredményeket.

Már korábban is hangsúlyozta a pezsgő, a szén-dioxidos termékek fontosságát. Mekkora ezek jelentősége az ágazaton belül?

Ha visszatekintünk a történelemben, látjuk,

A pezsgőt az egyik kitörési lehetőségnek gondolom. Ehhez kiváló Kárpát-medencei fehér fajták állnak rendelkezésre, nálam is van Furmint, Ezerjó, idén telepítettem Csomorikát. Meg lehet említeni a Hárslevelűt, a Királyleánykát, hosszú a sor. Azt gondolom, hosszú távon egy családi méretű pezsgőtermelőnél a helyi fajták hoznak új színt a palettára, s szereznek sikert a piacon.

Amiben nagyot tévedtünk, a boraink pozicionálása. Jó esetben három és fél millió hektoliter az évi termelésünk, ami a világ bortermelésének egy-két százaléka. Ezzel a mennyiséggel a tömegáruk piacán versenyzünk, ahol az árak determináltak. Mit keresünk ott? Minimum a középső szegmensben lenne a helyünk, kétségtelen, ehhez egyedi, jól felismerhető, a helyi értékekről szóló borokkal kell megjelennünk. A borrégiómban, a Balaton környékén korrekt borral kellene találkozni a legegyszerűbb strandkocsmákban is, és nem csak a trendi éttermekben.

Jó példáért nem kell messzire menni, a szlovák, a román fejlődés is minta lehetne. Hosszú a lista, amit átvehetnénk, de ritkán beszélünk arról, hogy ezekben az országokban milyen közös gondolkodás, összefogás mentén születtek meg ezek a sikerek. Ezzel szemben azt látom, nálunk az egyéni érdekek kerülnek előtérbe, miközben a közösség háttérbe szorul.

Én úgy érzem, hogy éppen ez a nagy összefogás nincs meg. Mindenki a saját pecsenyéjét igyekszik sütögetni.

Maradt-e pár olyan feladat, amit még a leköszönése előtt nagyon meg szeretett volna valósítani?

Időm nem volt rá. Jókor jött a váltás, sokkal nagyobb fegyelem, pontosság kell, és ki kell mondani, hogy sokkal nagyobb kontrollra van szükség. Apámnak volt klasszikus mondása: valamit jól megcsinálni vagy rosszul megcsinálni ugyanannyi energiába telik. Akkor miért ne csinálnánk jól?

Megfogalmaztuk már, akkora az ágazatra nehezedő nyomás, hogy professzionális szervezetté kell válni. Úgy látom, most az átalakulási folyamat zajlik, hogy az új elnök, Frittmann János abszolút alkalmas erre. Ugyan részben már elkezdtük – nem akarom magyarázni a bizonyítványt, magamra vállalom a felelősséget –, de a „demokratikus üzemmód” ennek nem kedvezett.

Sikerült elérni, hogy a szakma öngondoskodóvá váljon, tehát a marketing­alapba pénzt teszünk, ha csak egy forintot is literenként. Nagyon jó konstrukcióban nyertünk is 70% plusztámogatást. Közben az idő nagyon megy. Emellett nagy segítséget jelent az ePincekönyv.

Mindig visszaérünk oda: talán nem vesszük eléggé komolyan magunkat. Meglátása szerint a HNT-nek az elmúlt időszakban nőtt a súlya?

Nem biztos, hogy felismertük azt a felelősséget, hogy a mostani aktív termelői réteg számára a pálya sokkal szélesebb, mint amit bejárunk. Relatíve rövid idő alatt hatalmas ívet futott be az ágazat. Majdnem minden borászatnál fejlődött a borturizmus, a vendéglátás is, ám ez mégsem hozza vissza azt, amit várunk, sajnos a magyar borfogyasztás eközben lejtmenetbe került. Sok esetben minden a vagyonnövekedés vagy technológiai fejlődés érdekében történt, miközben a termék fejlesztése elmaradt. Mindez tetten érhető birtok- vagy régiós szinten, hogy a borvidéket ne is említsük. Az is egyik oka a versenyképességi hátrányoknak.

A korábbi piacainkat elveszítettük – mert az volt az elvárás –, az okairól nem szívesen beszéltünk, mert kényes téma. Lehet, hogy két-három cégnek jó volt, hogy az a nézet alakult ki a magyar borról: egyszerű és olcsó.

Most mi a magyar bor üzenete?

Nagyon sokszor elhangzik: a sokszínűség. A stratégiánk, ami az elnökségem alatt lett elfogadva, két fontos dolgot mondott ki. Az első már az indulásnál, hogy ezt nekünk magunknak kell megfogalmazni. A második pont a sokszínűség, hiszen adottságai, történelmi hagyományai tekintetében nagyon gazdag a 22 borvidékünk. Alapvetően erre kell építkeznünk.

Erre szoktam hozni a mezei csokor hasonlatomat, ami attól gazdag, hogy nagyon sok szín található benne. Ne arra figyeljünk, ki a legszebb virág; ha az én borvidékem ebben a képzeletbeli csokorban csak egy fűszál, akkor a feladatom, hogy azt tegyem oda. Az a lényeg, hogy meg tudom-e mutatni magas színvonalon a borvidékem adottságait. Együtt vagyunk színesek, szépek és gazdagok. Ehelyett pedig egymással versenyzünk.

Apropó, verseny, öt éven át voltam az Országos Borverseny (OBV) elnöke. Azt gondolom, hogy ez idő alatt a presztí­zsét és a szakmaiságát sikerült növelnünk. Fontos szempont volt számomra, hogy alapvetően termelők bíráljanak, és ne csak a borainkkal versenyezzünk, hanem az ítéletalkotó képességeinket is fejlesszük. Hiszen a stratégiánk szerint a megújulás alanyai mi, a termelők vagyunk, ezért is fontos a valós borértékelés, meg hogy nyitottak legyünk a saját borászatunktól eltérő stílusban készült borok megértésére.

Mire kellene helyezni nagyobb hangsúlyt, amikor csökken az értékesítés? A hazai fogyasztás növelésére vagy az exportra?

Alapvető észrevételem, hogy az itthon megtermelt mintegy hárommillió hektoliter bor jelentős része európai összehasonlításban átlagos, középszerű. A piac is így értékeli. Egyébként ne degradáljuk le, egy asztali bor is lehet egészséges és jó.

Elnökségem alatt az egyik legnagyobb érdememnek tekintem – bár a hivatali időm másfél évébe került – az érzékszervi bírálatokat. Lekóstoltuk az összes hiper üzletlánc, illetve a diszkontok nagy részének kínálatát, ez az igazi piaci tükör. Jobb eredménnyel zárult, mint gondoltuk. Ugyanakkor volt hét diszkont, ahol találtunk olyan tételeket, melyekre azt mondtuk, hogy ha valakit ezzel a borral megkínálnak, nem fog többet kérni. A bornak rendben és jónak kell lennie, ez az alapvetés.

Alapszabály, hogy jobbnak kell lenni, mint tegnap voltunk. A bor élvezeti cikk, ha nem nyújt élményt, nem fogja meg a közönséget, akkor esélyünk nincs piacon maradni. Mivel ennek a mintegy hárommillió hektoliternek jelentős része a tömegsávban versenyez, kevés élményt nyújt, lehetősége sincs arra, hogy bekerüljön az európai fősodor középmezőnyébe. Elszomorító. Pedig a cél egyértelmű: ott kell lennünk.

Nagyon szűk a szakmánk, itt mindenki ismer mindenkit. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne beszéljünk őszintén egymással. Nagyon élesen elválik az egyik szekértábor a másiktól, de szükség van az egészséges párbeszédre.