Ősszel többféleképp érdemes támogatnunk ezt a folyamatot, különös tekintettel az idei sok esőre.

Több tanulmány is igazolja, hogy tavasszal az almafák 80%-ban az ősszel elraktározott nitrogént használják a fejlődésükhöz, még a virágzás idején és azon túl is. Ennek alapján a nitrogéntrágyázás is igen fontos ősszel, annak ellenére, hogy meghosszabbítja a vegetációs időt, és többet kell majd metszeni tavasszal.

A fák téli felkészülése hó­napokon át zajlik, fokozatosan töltik fel tartalék- tápanyagokkal a gyökérzetüket, a törzset, majd az ágakat és vesszőket. Ez azt jelenti, hogy szüret után még gondoskodnunk kell a megfelelő tápanyagellátásukról, és ha a körülmények nem kedvezők, segíteni a tápanyagfelvételt.

Szüret után a makroelemek mellett kalciumra, vasra, mangánra, bórra és cinkre van szükségük a gyümölcsfáknak. Nitrogénből és káliumból az éves mennyiség harmadát adjuk ki lombhullás előtt. Ahol még érő gyümölcs van a fán, a kalciumpótlásra is érdemes gondolni, hogy jobban tárolható, szilárdabb húsú legyen a termés. Ebben az időszakban már csak a lomb­trágyaként adagolt kalciumot tudja hasznosítani a növény.

A bórról tudjuk,hogy segít a megtermékenyülésben, de a cukrok szállításában is szükség van rá, ami a jó fagytűrésben nélkülözhetetlen.

Az idén az özönvízszerű esőkkel gyűlt meg a bajunk, amelyek hirtelen túlságosan sok vízzel telítették a talajt. Ebben a vízállásos talajban pedig hamar pusztulásnak indul a gyümölcsfák gyökere vagy hosszabb idő alatt sekélyebben helyezkedik el. A gyökerek gátolt légzése blokkolja a vízfelvételt, ezáltal romlik a transzspiráció is. A túl sok talajban lévő víz jele a levelek sárgulása és sodródása, ami a tenyész­időben 10 nap után bekövetkezhet. Ez a tünet kissé hasonlít a szárazság miatt bekövetkező halványabb, sodródó, lankadó lombozathoz. Különösen a meggy és a cseresznye viseli nehezen az ilyen állapotot. Vízzel telített talajból a növény nem tudja felvenni a vasat, a cinket és a mangánt, pedig szükség van rájuk a fotoszintézis és a növekedés során.

A kémhatás jelentősen befolyásolja a tápanyagok fölvehetőségét: erősen savanyú talajban a vas és az alumínium megköti a foszfort, ebből a szempontból az 5,5 pH a küszöbérték, de az erősen meszes talajokon is megkötődik a foszfor. A makroelemek, valamint a kalcium és a magnézium semleges kémhatás mellett a legjobban hozzáférhető a növények számára, míg a mikroelemek (a molibdén kivételével) kissé savas közegben hasznosulnak a legjobban.

Hogyan juttassuk ki tehát ezeket az elemeket? A makroelemek, vagyis a nitrogén, foszfor és kálium továbbra is adható talajon keresztül, de már a kalciumot, magnéziumot és a szükséges mikro­elemeket (bórt, cinket, mangánt és vasat) lomb­trágyaként adjuk, hogy biztosan beépüljenek a növénybe.

A talajélet serkentése azért lényeges, mert ezek a mikrobák teszik fölvehetővé a tápelemeket a növények számára. A szerves anyagban gazdag talaj sötét színű, gyorsabban fölmelegszik, kedvező a vízgazdálkodása, jó

a szerkezete, kevésbé tömörödik vagy porosodik, jó a tápanyag-szolgáltató képessége. A talaj fölső rétege a leggazdagabb szerves anyagokban, amit a víz és a szél tud elmosni a területről. Az erózió mérséklésére használjunk mulcsot vagy vessünk zöldtrágya­növényeket.