0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 25.

Ezzel a 8 élelmiszerrel szüntethető meg a száraz bőr

Számos kutatás vizsgálta már a táplálkozás és a bőrproblémák közötti összefüggéseket. Talán nem meglepő, hogy mindezek alapján kimondható: nem csak, hogy az vagy, amit megeszel, de ez még bőrödön is tükröződni fog.

 

A hideg, szeles idő beálltával egyre többen szembesülnek a szár bőr problémájával. Manapság már kozmetikumok sora ígér megoldást a problémára, ám

valós eredményt csak belső hidratációval érhetünk el, melyhez táplálkozási szokásaink is hozzájárulnak.

Mindenekelőtt muszáj megemlíteni a belső hidratáció alappillérét, a megfelelő folyadékbevitelt, hiszen ez döntő szerepet játszik bőrünk állapotában. Ám a szép bőrképhez vezető úton számos egészséges finomság is segítségünkre lehet, az alábbiakban ezek közül mutatunk be nyolc élelmiszert a herbaldynamicsbeauty.com ajánlása alapján.

Uborka

Most kivételesen ne az uborkaszeletes arcpakolásra gondoljunk, habár az is hasznos lehet, amennyiben bőrnyugtatás a cél.

Az uborka nagyrészt vízből tevődik össze, emellett számos elektrolitot, valamint C-vitamint is tartalmaz, melyek segítenek meggátolni a szervezet túlzott vízvisszatartását, vizesedését. Remek kiegészítője a folyadékpótlásnak, legyen az sportolás után vagy egy forró nyári napon.

Antioxidánsban is gazdag, ez azt jelenti, hogy segít felvenni a harcot a szabad gyökökkel, melyek káros hatást fejtenek ki a bőrre, hosszútávon akár ráncok és pigmentfoltok megjelenését is eredményezhetik.

Ha uborkát fogyasztunk, lehetőség szerint ne távolítsuk el a héját, hiszen az tele van rosttal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal!

Avokádó

Az avokádó minden bőrtípusra ajánlott, de leghatékonyabban a száraz bőrrel küzdők esetében fejti ki áldásos hatásait. Egyaránt bővelkedik többszörösen valamint egyszeresen telítetlen zsírsavakban, melyek segítenek, hogy a bőr hidratált, feszes és sima lehessen.

Emellett az égő, irritált bőrre is megnyugtatóan hat.

Az arcbőr elöregedésében döntő jelentősége van a napsugárzásnak. Habár az avokádó semmiképp nem helyettesíti a megfelelő fényvédőkrémet, mégis segít megvédeni a bőrt a káros napsugarak negatív hatásaitól.

Ha ez nem lenne elég, az avokádó gazdag olyan antioxidánsokban is, melyek segítik fenntartani a bőr megfelelő hidratáltságát valamint rugalmasságát.

Lenmag

Csakúgy, mint az avokádó, a lenmag is kitűnő egészséges zsírforrás.

Tele van ugyanis Omega-3 zsírsavakkal, melyek a nedvességet tulajdonképpen „bezárják” a bőrrétegbe valamint megvédik azt az irritáló anyagoktól. Néhány kutatás azt is kimutatta, hogy az Omega-3 zsírsavakban gazdag étkezés segíthet enyhíteni a dermatitis és a pikkelysömör tüneteit is.

Adjuk hozzá salátaöntetünkhöz, süssünk lenmagos kekszet, muffint, müzliszeletet, egészítsük ki vele zabkásánkat, gyümölcsturmixunkat!

Dió

Az olajos magvak igazi tápanyagbombák, a dió pedig kifejezetten jó hatást fejti ki a vízhiányos, száraz arcbőrre. Megtalálható benne számos Omega-3 zsírsav, antioxidáns, valamint magnézium- és arganintartalmának köszönhetően csökkenti az esetleges gyulladást is.

Mindemellett kiváló választás fehérjepótlásra, mely elengedhetetlen az egészséges bőrsejtek képzéséhez.

Kókuszzsír

Sok szakértő vitatja, hogy a kókuszzsír közvetlen, külsőleges használata, arcra kenése helyes-e, hiszen jó eséllyel tömíthetjük el általa pórusainkat.

Ám az vitathatatlan, hogy fogyasztása által számos egészséges zsírsavat vihetünk be, melyekkel belülről ápolhatjuk a száraz bőrt.

Tojás

A tojás igazi szuperélelmiszer, magas fehérjetartalmának hála jól működik teljes értékű étkezés részeként.

Szelénium, foszfor, B12-vitamin, antioxidánsok: csak néhány azok közül az egészséget támogató tápanyagokból, melyek mind-mind megtalálhatóak benne.

Emellett tartalmazza az úgynevezett kolint, ez pedig egy olyan vízoldékony B-vitamin, melyből a legtöbben nem visznek be elegendő mennyiséget táplálkozás útján. Pedig nem hiába készül számos táplálékkiegészítő belőle, hiszen segíti a sejtmembrán épülését, ezáltal fenntartja a bőr feszességét.

Homoktövis

Egyre népszerűbb alapanyag a homoktövis, mely egy apró, narancssárga, bogyós termést hozó növény.

Ezek a kis bogyók tele vannak bőrápoló hatású anyagokkal, úgy mint kalciummal, C-vitaminnal, magnéziummal, vassal, biotinnal, foszforral, káliummal. A homoktövis különféle Omega zsírsavakban is gazdag: nem csak Omega-3, de Omega-6, Omega-7, Omega-9 zsírsavakat is tartalmaz.

A homoktövis jótékony hatással van az emésztésre, gyulladáscsökkentő hatásáról ismert, erősíti az immunrendszert, segít fenntartani az egészséges szívműködést. Olaj formájában pedig segítheti a bőr regenerációját, megvédheti azt a napsugárzás káros hatásaitól.

Önmagában fogyasztva nem a legízletesebb, de számos gyümölcslé, smoothie, tea, salátaöntet alapanyagaként megállja a helyét.

Édesburgonya

Ez az édeskés zöldség magas antioxidáns-tartalommal bír, gazdag például béta-karotinban, mely a szervezetben A-vitaminná alakul.

Az A-vitamin segíti a kollagéntermelést, a szövetkárosodás megfékezését, fenntartja a bőr nedvességtartalmát, ezek pedig egytől egyig jó hatással vannak a száraz bőrre.

Forrás: herbaldynamicsbeauty.com

Magazin ajánló: