Klucsics Csaba korán elvesztette az édesapját, és nem kapott olyan családi támogatást az önálló gazdasága elindításához, mint sok más vele egykorú fiatal gazda. Jánoshalmán végzett mezőgazdasági gépésztechnikusként, majd a kaposvári főiskolára járt, de nem diplomázott, mivel nem szeretett leülni a tankönyvek elé. Először alkalmazottként dolgozott egy gazdaságban, és ahogy megengedhette magának, egy-két állatot, majd traktort, tanyát, földet vett.
található Rigó-majortól. A nedves, természetes
vizeket is magában foglaló területen
1,5 hektár tart el egy állatot, míg a majorsághoz
tartozó legelőn 5-6 hektárra is szükség
lenne
A Kéleshalmon található Rigó-major korábban egy juhász házaspáré volt, de amikor a férj megbetegedett, bérlőt, majd vevőt kerestek. „Reggel még ők etettek meg, este már mi” – mesélte Csaba, aki jelenleg három alkalmazottal gazdálkodik. Mivel mindig húsmarhával akart foglalkozni, egy év alatt le is cserélte a juhokat.
Többféle fajtát is kipróbált, mielőtt végül a limousin mellett döntött. Jó húskihozatala, keresett húsa, szarvatlansága szólt mellette. „Fontos, hogy ne tudják bántani egymást az etetőnél.” Sokan kérdezték, miért nem szürkemarhát tart. Szerinte annak éri meg vele foglalkozni, aki maga tudja feldolgozni. Igénytelen, kevés vele a munka, de egy évvel tovább kell tartani, hogy elérje a kívánt méretet, és csak 40 százalék a húskihozatala, míg a limousiné 60, ráadásul utóbbinak az egész világon keresett a húsa. Az sem mellékes, hogy szimpatikus számára a tenyésztőszervezet, és küllemre is tetszik neki a fajta.
„A limousin tűnik számomra a legköltséghatékonyabbnak, de ez nem jelenti azt, hogy egy egyébként jól teljesítő egyedet kizárólag a tenyésztési cél miatt kiselejteznék.”
A tenyésztést egyetlen üszőborjúval kezdte, csak öt éve vette az első tisztavérű tehenét, de a tenyészbika végig limousin volt. Magának nevelt üszőkkel szaporította állományát, amely jelenleg 40-50 tehenet számlál, és felének már 75 százaléknál tisztább a vérhányada.
A szaporulatot választott borjúként értékesíti, mivel a területei gyengék az abraktakarmány-termeléshez. Áprilistól november végéig legelőn tartja az állatokat, de bent is ad libitum takarmányozza őket. Megszokták a szabad levegőt, gulyaszellemben élnek. A major melletti egy-két aranykoronás legelőkön csak évi egy-két hetet töltenek, az idő legnagyobb részében a Kiskunsági Nemzeti Parktól bérelt vizes, zöld réteket járják, ahol természetes vizekből ihatnak.
Utóbbiakat lovagolja, illetve hátaslóként, fogathúzóként, tenyészállatként adja el.
