0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Lakásból a természetbe

Aki kisállatot tart, vélhetően semmiképpen sem okozna kárt a környezetében. Ám ha nem is rosszindulatból, hanem inkább tudatlanságból vagy valamiféle félremagyarázott állatszeretetből, sokan mégis kiengedik a szellemet a palackból…
Sárgafülű ékszerteknős. Fotók: A szerző, wikimedia.commons

Azt gondolhatnánk, hogy a társállattartásnál nincs békésebb foglalatosság, és a természetre nézve is ez az egyik legveszélytelenebb kedvtelés. Hiszen aki kisállatot tart, az vélhetően szereti a természetet, és semmiképpen sem okozna kárt a környezetében. Ám ha nem is rosszindulatból, hanem inkább tudatlanságból vagy valamiféle félremagyarázott állatszeretetből, sokan mégis kiengedik a szellemet a palackból…

Ma már számos idegenhonos állatfaj él Magyarországon, melyek leginkább vizeink őshonos lakóinak életét keserítik meg.

Elsőként talán az akvaristák voltak azok, akik úgy vélték, hogy felesleges csigáiknak, halaiknak kitűnő élőhelyet jelentenek/jelentettek termálvizeink, és az azokhoz csatlakozó langyos vizű csatornák és patakok.

A 19. század végétől jobbára elevenszülő fogaspontyokat telepítettek be vizeinkbe. Később bővült a választék, a Hévízi-tó kivezető csatornája például tele van trópusi halakkal. Közülük is kiemelkedik a bíborsügér, amely aligha saját úszójával lavírozott el eddig egzotikus otthonából. Ám más meleg vizű tavak, patakok és folyók is jócskán szolgálnak trópusi meglepetésekkel. Állítólag ezekben a vizekben nagyon szép, egészséges halak fejlődnek, így gyakori az ottani ivadék visszafogása és értékesítése. Kár, hogy a trópusi csodák veszélyt jelentenek természetes vizeink ökoszisztémájára!

Páncélos túlélő

A leglátványosabban elszaporodott egykori társállat talán a vörösfülű ékszerteknős. Az ékszerteknősök a múlt század ’60-70-es éveiben érkeztek nagyobb számban állatkereskedéseinkbe. Kezdetben még borsos áron keltek el, majd egyre csökkent az áruk. 1977-ben például 120 akkori forintért már lehetett ékszerteknős bébit vásárolni. A kis teknősök tömegével érkeztek, nyugodtan mondhatjuk, hogy ezrével-tízezrével. Ám az már felettébb szomorú, hogy a rossz tartás, leginkább helytelen táplálás miatt 90%-uk elpusztult.

Másfelől problémát jelentett, hogy a tízforintosnyi apróságok új gazdái gyakran abban a hitben éltek, hogy a teknősük nem lesz sokkal nagyobb. Csakhogy a jól tartott teknős hamar tenyérnyi, majd ennél is nagyobb lett, és így igen gyorsan kinőtte a neki szánt terráriumot.

Ilyen esetekben vagy nem volt nagyobb terrárium beszerzésére, elhelyezésére lehetőség, vagy pedig a teknős nagy férőhelyét – leginkább a szag miatt – túl gyakran kellett takarítani, amit hosszú távon nem mindenki vállalt be. (Abban az időben a nagy teljesítményű külső szűrők még nagyon drágák voltak, és hazánkban még nem terjedtek el.) Ezért a teknősöknek menniük kellett: vagy állatkertekbe kerültek, vagy pedig elengedték őket természetes vizeink valamelyikében. Kezdetben, amíg kemény telek voltak, nem sok esélyük maradt az életben maradásra, még kevésbé a szaporodásra, ám ahogy enyhült az időjárás, mind több teknős alkalmazkodott a hazai körülményekhez. Sokáig még csak az elengedett teknősökről volt szó, ám a páncélosok lassacskán szaporodni kezdtek. E sorok írója húsz évvel ezelőtt látott először egy olyan „ékszerbébit”, amelyet egy horgász talált egy tó mellett – azóta már jó néhányat leltek.

Persze felmerül a kérdés, miért baj az, hogy egy újabb taggal bővül a hazai fauna? Nos, az ékszerteknős sokkal agresszívabb a nálunk élő, védett mocsári teknősnél, és egyes élőhelyekről ki is szoríthatja az endemikus fajt.

Emellett táplálékkonkurense is. Sajnos még nem teljesen tisztázott, hogy az ékszerteknős milyen hatással van az egész hazai ökoszisztémára. Ám ahogy a globális felmelegedés mindinkább érezteti hatását, más teknősfajok elengedett képviselői is megtalálják a számításukat, bár ezek – talán a sárgafülű ékszerteknős kivételével (tudomásom szerint ez még nem bizonyított) – nem szaporodnak a természetben.

Harapós, vagy aligátorteknős

Nagy veszélyt jelenthet – nemcsak a faunára, hanem közvetlenül az emberre is – a harapós teknős. Ez a nagyra növő, eredetileg Észak-Amerikában honos faj roppant veszélyes, a vigyázatlan embernek akár az ujját is leharaphatja. Hazánk természetes vizeiből rendszeresen fognak ki harapós teknősöket, de azt senki sem tudja, hányan élhetnek még a felszín alatt.

Forrás: Kistermelők Lapja