0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. július 17.

A méhek és a képzőművészet, avagy útmutatás az együttélésre 2.

Népművészet és méhészet sosem kapcsolódott olyan gyönyörűen, mint a tradicionális szlovén konténerkaptárok előlapjain.

A méhészet művészete 22.

1. kép: Tipikus szlovén kaptárelőlap-festmények

Szlovénia amúgy is a méhészet egyik Kánaánja, a kis ország csodálatos méhészeti hagyományokkal bír, innen származik a krajnai méh, itt élt ANTON JANŠA (1734–1773), Mária Terézia királynő főméhésze, aki a birodalomban a méhészeti oktatást elindította. Az ő tanításait követte többek között TESSEDIK SÁMUEL is, aki először beszélt arról, hogyan kell úgy méheket tartani és mézet elvenni, hogy nem öljük le a méheket, mert bizony, addig gyakran előfordult, hogy azokat a méhcsaládokat, amelyektől elvették a mézet, egyszerűen lekénezték. Anton Janša is ilyen szlovén kiskaptárakat használt, és ilyeneket építettek be a szlovén táj jellegzetes méhesházai­ba is, amelyekből ma is számosat láthatunk, ha hazánk szomszédjában járunk.

A sok egymásra pakolt kiskaptár bejáratait valahogyan jelölni kellett, egyrészt, hogy a méhek ne tájoljanak át egyikből a másikba, másrészt, hogy a méhészek meg tudják őket különböztetni. Ezért egyszerű falapokra festményeket készítettek, elsősorban különböző vallásos történeteket festettek meg, de találhatunk számos profán ábrázolást is.

1758-ból maradt fenn az első ilyen kaptárelőlap – valószínűleg voltak korábbiak is –, amelyen Szűz Máriát és a Kisjézust láthatjuk, virágok között, koronával. A festett kaptárak jellegzetes – mi úgy mondanánk, hogy „parasztbarokk” – stílusa, naiv festőművészete rendkívül változatos történeteket mesél el, a radovljicai méhészeti múzeumban hatalmas gyűjteményt csodálhatunk meg belőlük. A motívumok főleg két csoportra oszlanak: szakrális keresztény történetek és profán, vidéki életből vett képek. Előbbiben elsősorban bibliai történeteket találunk, utóbbiban nem ritkák a humoros, sőt egészen szürreális képek sem. Bővebben PETRA BOLE könyvéből ismerhetjük meg őket (Petra Bole: Living Together. About Bees and Mankind. Radovljica, 2021). Ezt a nagyon szép hagyományt mindmáig űzik Szlovéniában, s a méhekkel való munkát nemcsak a mézeltetés és a haszonszerzés motiválja, hanem a lelki-egészség is. Szlovénia ugyanis nemcsak a méhészetnek, de a méhekkel és a méhészeti termékekkel való gyógyításnak, vagyis az apiterápiának is a fellegvára.

A sok száz éves, töretlen méhészeti tevékenység, a méhesházakban eltöltött idő, a népi gyógyászati megfigyelések segítették ahhoz a megfigyeléshez a szlovéneket, hogy a méhekkel való foglalkozás megnyugtatja a lelket.

Nemcsak a méhészeti termékek egészségmegőrző hatását vették észre, hogy például a méz, a propolisz, a virágpor mennyire jó az emberi szervezetnek, hanem azt is – talán éppen miközben ezeket a kaptárakat festették –, hogy az ember mentális egészségének is jót tesznek a méhek.

Vizsgálták és gyakorolták a méhekkel való gyógyítást, beleértve a méhméreggel való gyógyítást is, különös tekintettel a cseh származású, de Mariborban letelepedett és praktizált PHILIPP TERČ orvosra és méhészre (1844–1917), akitől a mi Beck Bódog
Félixünk is tanult, nem mellesleg az a BECK BÓDOG FÉLIX, aki először írta le az apiterápia szóösszetételt és gyógyított méhméregterápiával Amerikában. A népi hagyományok a modern kor hajnalán valami olyan tudásra világítottak rá, amely már teljesen elveszni látszott: a méhekkel és a méhészeti termékekkel való egészségmegőrzésre és gyógyításra, a méhek gyógyító erejére.

Mindez azonban most messzire visz témánktól, mégis jól mutatja, hogy művészet és élet mennyire szorosan függ össze, s hogy mire a kortárs művészethez érünk, addigra a méhek szerepe mennyire felértékelődik. Különösen azért, mert a XX. század végére nemcsak a mézelő méhek, de valamennyi beporzó komoly veszélybe került a túlzott emberi beavatkozás, a globalizáció és a vegyszeres ipari mezőgazdaság miatt, és a mi évszázadunkban mindez még tovább bővül az éghajlatváltozás kiszámíthatatlan következményeivel.

Napjaink művészetében számos méhekkel, természettel érzékenyen foglalkozó képzőművészt találunk, elég csak, mondjuk, TOMÁŠ GABZDIL LIBERTÍNY (szül. 1979) szlovák származású képzőművészre utalnom, aki méhviasz szobrokat készít, főleg vázákat, amelyeket méhekkel való közös munka során fejez be. A folyamatot a művész „lassú alkotásként” írja le, amely szöges ellentétben áll a gyors és tömeges műanyag- és sorozatgyártással, egyúttal felhívja a méhviasz jelentőségére is a figyelmet.

Forrás: Méhészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: