0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 21.

Mézes élet ütőfákkal

Tudják, mi az ütőfa? Nem, nem verekedni való husáng, hanem apró faragott fatábla mézeskalács-sütéshez, ami ugye a legbékésebb foglalatosság.

Ráadásul ezernyi változata létezik koroktól, népektől, tájegységektől függően. Seregély Mirtill addig kutatta az ütőfák kultúrhistóriáját, gyűjtötte tárgyi emlékeit, míg végül maga is nekilátott a mézesbábok készítésének.

Fotó: Csatlós Norbert

A kezdet szinte mesés: volt egyszer egy fiatal közgazdásznő, akit külszolgálatban, a svájci bolhapiacon járva megszólított egy különös kis faragott táblácska: „Nézd csak, milyen szép vagyok, vigyél haza, ismerj meg!” Úgy is lett, Mirtill hazavitte, megkedvelte, kifürkészte titkait, és az ütőfa népes rokonságát is fölkutatta. Gyűltek, egyre gyűltek a hajdani idők szépséges tanúi, jöttek zsibvásárok, régiségraktárak mélyéről, és meséltek sorsukról. Persze muszáj volt őket kézbe venni, életre kelteni, munkára fogni.

Hősnőnk tésztát gyúrt, recepteket próbált, kalácsot sütött, megidézve régi korok ízeit, formáit, szokásait.

Így ment ez, míg egy szép napon búcsút mondva irodának, multiságnak belevetette magát a mézeskalács-tudományokba. Jó meséhez illően, segítőkre is lelt, ügyes kezű fafaragókra, akikkel újrateremtette a kihalófélben lévő ütőfás hagyományt.

Fotó: Csatlós Norbert

Belépve Mirtillék Mogyoród kertvárosi otthonába, mézes fűszerek illata fogad. A tágas nappali-konyha összes asztalát, polcát míves kalácsok borítják, nyomóformáik kosarakból, szakajtókból kandikálnak. Házigazdánk mindnek ismeri történetét, jelentését.

„Az egyik legősibb mézesfigura a pólyásbaba, eredetileg a gyermek Jézus szimbóluma volt. Szívesen adták esküvői ajándékba is, az ifjú párnak bőséges gyermekáldást kívánva”
Seregély Mirtill Kövér György fafaragóval tart bemutatót a M Mesterségek Ünnepén

– mutat egy tenyérnyi bábot, az aprólékosan kidolgozott ütőfájával együtt. A páros árulkodik a technikáról: a keményfa mélyébe vésett negatív forma a belenyomkodott, ütögetett nyers tésztán domború mintát eredményez. Ez volt a ma divatos mézeskalácsok elődje. Idők során a mesterek kiszúrókat is készítettek bádogból, amikkel körbevágták a tészta kontúrját. Később e kiszúrók önálló életre keltek, és az ipari cukor, a cukormáz megjelenésével, lassan háttérbe szorították az eredeti mézeskalács-készítést. Az ütőfák díszként a falra kerültek. Néprajzi érdeklődésű emberek pedig jó érzékkel elkezdték sokfelé gyűjteni. Értékes magángyűjteményeik ma már a nagy múzeumi állományok részeként kutathatók.

A Néprajzi Múzeum őrzi a leggazdagabb, 1100 darabos kollekciót. Ám arról nincs pontos kép, hogy milyen anyagot ölel fel országszerte ez a mintakincs.

Seregély Mirtill szívügyének tekinti a bemutatást, népszerűsítést, hogy ne csak a szú rágja, és raktárak mélyén porosodjon sok ezer ütőfa, és ne menjen veszendőbe a tudás. Elvégezte a Hagyományok Háza mézeskalács készítői képzését. Kutatói engedéllyel a múzeumokban keresi a különlegességeket, és tésztával lenyomatot véve, otthon megsüti. Ilyen a törökszentmiklósi helytörténeti gyűjteményből való díszes nagy kard, jellegzetes férfi szimbólum, vagy az ottani régi műhely „CZUKRÁSZ ÉS MÉZESKALÁCSOS TÖRÖKSZENTMIKLÓS” patinás cégtáblája. Ha engedélyt kap, a másolatot újra is faragtatja. „Így született Kövér György erdélyi művész munkája, a mezőberényi életfa, ami egyben nőalak – Boldog-asszony-motívum, és az archaikus népi imádságokkal is egybecseng. Annyira rabul ejtett, hogy sorozatot készítettem a figurából.” És máris előkerülnek a mézeskalács-variációk, amik színükben különböznek. „Maga a tészta is enged játékot: ha több benne a szegfűszeg és a fahéj, sötétebb lesz a fűszerektől. A méz is alakítja, minél mélyebb színű, vadvirágosabb, annál sötétebb a tészta. Ugyanígy, ha keverek a búzaliszt mellé rozslisztet.

A karácsonyi kollekciókhoz szívesen teszek pár csepp bio melaszt is, finom mély tónust ad. A könnyű fehér cukormázzal átkent kalács világosabb, a tojással kent fényes lesz”

– sorolja a műhelytitkokat. A karácsonyfadíszek kaphatnak egy leheletnyi ünnepélyes aranylüsztert. Festésre gyerekfoglalkozásokon kerül sor, de elmondja a kicsiknek, hogy a hagyományos ütőfás mézest a kemencéből kikerülve tovább már nem díszítették semmivel. Mirtill mindig vonzódott a régi tárgyakhoz, és szeretett kézműveskedni. „Falusi lány vagyok, Abaújdevecserben, édesanyám szülőfalujában volt a családi házunk, ott nőttem fel. Előttem a nagymamám emlékképe, ahogy áll a gyúrótábla mellett, széle-hossza egy az asszonynak, és állandóan finomságokat süt, amiket családi receptként én is viszek tovább.

Bennem él a sütés szeretete, és a fáé. Apám asztalos, nagyapám, dédapám ács volt, mikor hazamentem az iskolából, otthon faforgács illata fogadott, nagyinál a süteményeké. E két élmény örökre összekapcsolódott.”
Fotó: Csatlós Norbert

Mikor 2015-ben családjával hazaköltözött Svájcból, már szép ütőfakollekciója volt. A Hagyományok Házában egy kiállításon csodálkozott rá, hogy nálunk még vannak fafaragó mesterek, akik e nagyon régi technikát művelik. Így talált rá az erdélyi Gidófalván élő Kövér Györgyre, akivel nyaranta a Mesterségek Ünnepén együtt tartanak bemutatót. Hétéves közös munkájuk több rangos szakmai elismerést hozott. „Gyuri pontosan tudja, milyen attribútumai vannak a hagyományos ábrázolásoknak, és saját művészi elképzeléseivel alkotja meg gyönyörű új mintáit.” Mirtill több fafaragóval dolgozik, akik tudtak formákat adni, de hozzá való receptet nem. Az ütőformához ugyanis megfelelő tészta kell, ami sütés után is megtartja az alakját.

Forrás: A Mi Erdőnk

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: