A fodros kel, vagy leveles kel, a vadkáposzta termesztett változata, amely hosszú szárán fodros leveleket hoz. Az egyik leghidegebb tűrő káposzaféle, és téli szuperételként tekinthetünk rá.
Készülhet belőle főzelék, párolva köret, tehetjük levesekbe, hússal rakott kelt süthetünk, és lehet belőle saláta. Az alábbi recept akár egy önálló vacsorának is elegendő. Hozzávalók: 2 csésze kelkáposzta apróra vágva, göz fölött megpárolva 1 csésze főtt quinoa, 1/4 csésze feta sajt, 1/4 csésze szárított áfonya, 2 evőkanál balzsamecetes vinaigrette, só és bors ízlés szerint. Keverjük össze a kelkáposztát, a quinoát, a fetát és az áfonyát egy tálban. Meglocsoljuk balzsamecet-vinaigrette-vel, és óvatosan összeforgatjuk, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
A kelbimbó, vagy bimbóskel szintén a vadkáposzta termesztett változata, amit Belgiumban nemesítettek, ezért Angliában brussel sprouts, azaz brüsszeli bimbó a neve. A gyakran figyelmen kívül hagyott kelbimbó téli gyöngyszem, amely hűvösebb hőmérsékleten virágzik. Ezek a miniatűr káposztaszerű zöldségek rostokban, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdagok, így kiváló kiegészítői a téli étrendnek. A kelbimbó tartalmaz A-, B1-, B2-, C- és K-vitamint, ebből 90-100 grammot és karotint. Gazdag rostokban és fontos ásványi sókban. A K-vitamint elengedhetetlen a csontok egészségéhez. Télen, amikor a szabadtéri tevékenységek csökkenhetnek, az erős és egészséges csontozat megőrzése még fontosabbá válik, ezért érdemes rendszeresen fogyasztani. Jól tűri a fagyasztást, ezért szinte egész évben rendelkezésünkre áll. Sokféleképpen elkészíthető, sülve-párolva, de nagyon vékonyra szeletelve nyersen salátába is tehető. Az első fagyos napok után szedett kelbimbó édesebb, kevésbé kesernyés ízű, ezért nyersen ezt érdemes salátához adni,
Hozzávalók: 0,5 kg kelbimbó, félbevágva, 2 evőkanál olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, reszelve, 1/4 csésze reszelt parmezán sajt, só és bors ízlés szerint. A kelbimbót keverjük össze az olívaolajjal, fokhagymával, sóval és borssal. Tegyük tepsibe, süssük 200 °C-on 20-25 percig, vagy amíg aranybarna nem lesz. Tálalás előtt megszórjuk parmezán sajttal.
A rostokban és antioxidánsokban is gazdag gyökérzöldség tápláló és sokoldalú választás a hidegebb hónapokra. Természetes édessége kielégíti a megnyugtató és kiadós ételek iránti vágyat, így kiváló alternatívája a feldolgozott cukroknak.
Hozzávalók: 2 db nagy édesburgonya felkockázva, 1 db vöröshagyma apróra vágva, 2 gerezd fokhagyma reszelve, 1 tk őrölt kömény ( lehet római kömény is), 1/2 tk cayanne bors, 4 csésze zöldség alaplé, só, bors. A hagymát és a fokhagymát puhára pároljuk, adjuk hozzá az édesburgonyát, a köményt és a cayenne-i borsot, majd pároljuk pár percig. Öntsük hozzá az alaplét, forraljuk fel, majd lassú tűzön pároljuk, amíg az édesburgonya megpuhul. Turmixoljuk simára, ízesítsük sóval és borssal, és tálaljuk egy kanál görög joghurttal.