Az 1970-80-as években még kitüntetett időpontnak számított a tisztuló kirepülés. Általában március elején voltak az első melegebb napok, amikor megtörténhetett a tisztulás.
Könyvekben, újságcikkekben lehet olvasni és méhészek közötti beszélgetések során lehet hallani a legszélsőségesebb takarás, illetve nem takarás előnyeiről és hátrányairól egyaránt. Az erőteljes takarás követői – különböző mért adatokkal alátámasztva – általában minden más lehetőséget kizárva próbálják meggyőzni a méheket nem takarók táborát. A leghatásosabb érv a kevesebb élelemfogyás. Ugyanakkor a takarást nem alkalmazók saját adataikkal próbálják cáfolni, hogy semmivel sem fogyasztanak többet a takaratlan családok, mint a takartak. Ezeken kívül vannak a mérsékelt takarás hívei, akik „dobok rájuk valamit” megjegyzéssel a részükről megnyugtatóan zárják le a vitát.
Egyetlen anyag van, amely általánosan elfogadott, a kereteket közvetlenül fedő fólia. Ezenkívül lehet hullámpapír, újságpapír, szivacs, tollpárna, hungarocell, kátránypapír, gyékénypárna, hőtükörlap, buborékos fólia, filc, különféle használaton kívüli ruhaanyagok stb. egyenkénti használata, illetve ezek különböző párosítása.
Az erőteljes takarás hívei között is szélsőséges módszer a fészek mindkét oldalsó és fölső takarása hőszigetelő anyaggal, valamint ezeknek fóliával való lezárása. Ritkán találkozni lehet még a fenékdeszkára belülre tett, kétrétegű hőtükörfólia közé préselt hungarocell takaróanyaggal is. Előfordul a kaptárak külső takarása, két oldalsó és hátsó felének beborítása hungarocell lapokkal.
Ezen a résen keresztül távozik a telelés során a fészekben keletkező pára és szén-dioxid. Ilyen takarás mellett a takaróanyag általában többrétegű újságpapír vagy hullámpapír, esetleg szivacs és gyakori a hungarocell lap is. A méhcsaládok így vannak takarva egész télen addig, amíg el nem kezdenek petézni az anyák. Ezt követően a homlokfalnál hagyott rést megszüntetik, a takaróanyag a teljes felületen takarja a kereteket. Sőt, a takarást ilyenkor meg is szokták erősíteni legalább még egy réteg takaróanyaggal. Az anyák petézésének megindulását követően azért van szükség az erőteljesebb takarásra, mert a fészek téli 20–25 °C-os hőmérsékletét 35 °C-ra kell emelniük a méhcsaládoknak. Ilyenkor a külső hőmérséklet általában még csak 8–10 °C, éjszaka pedig gyakran fagy, emiatt nagy a külső és a belső hőmérséklet különbsége.
Az éghajlatváltozás erősödésével az utóbbi néhány évben elterjedt a takarás nélküli teleltetés. Ilyen esetben csak fóliatakarás van, a kaptár homlokfalánál hagyott kétujjnyi szellőzőrés meghagyásával. Elterjedőben van az a nézet, hogy késő ősszel és télen a takarás inkább káros, mint hasznos. Ha túl jól sikerül a takarás, a fiasítás le sem áll.
- a fészek- és a külső hőmérséklet nagy különbsége miatt a méhek szervezete túl nagy igénybevételnek van kitéve, mivel hosszú időn keresztül kell tartaniuk a 35 °C-os hőmérsékletet;
- mivel nincs külső nektár- és virágporforrás, gyorsan fogynak a belső tartalékok;
- a nélkülözhetetlen víz beszerzése a hideg külső hőmérséklet miatt nehézkes;
- ha közben bekövetkezik egy nagyobb lehűléses időszak, nem tartható a 35 °C-os hőmérséklet a fészekben, a fiasítás fejlődése kárt szenved, nem teljes értékű munkásméhek kelnek ki;
- ha fiasítás van a méhcsaládban, a méhek számára ez mindennél előrébb való feladat, az utódokat táplálni és melegíteni kell. Ha a hideg miatt ez nem lehetséges, a fiasításos kereteken a méhek elpusztulnak, és a fiasítás sem éli túl;
- a pempőtermelés fokozott igénybevétel elé állítja a dajkaméheket, és azon kívül, hogy gyorsan fogy a virágporkészlet, a méhek hamarabb elöregednek, elpusztulnak, kevesebb méh marad a tavaszi időszakra az erőteljes fejlődéshez;
- nem lesz elegendő élelem a tavaszi gyors és lendületes fejlődéshez, amikor az igazán kellene.
Ajánljuk még:
Technológia a méhcsalád életének szakaszai alapján – Kora tavasz
Megfejtették, mi befolyásolja a méztermelés hatékonyságát