Takarmányozási szempontból célszerű az adott fajtára és telepi sajátosságokra (menedzsment, állategészségügyi helyzet, tartástechnológia stb.) modellezni a termelést és a termelési görbéhez igazítani a takarmányozási fázisokat.

Ennél a technológiánál még inkább felértékelődik annak jelentősége, hogy a tyúkok napközben változó táplálóanyag-igényét is próbáljuk valamilyen módon figyelembe venni.

Már a hazai gyakorlatban is alkalmazott technológia az úgynevezett kétszakaszos takarmányozás (split feed­ing), ami azt jelenti, hogy a nap során kétfajta tápot etetnek. A nap első felében energiában és fehérjében gazdagabb, kisebb kalcium-tartalmú, míg délután csökkentett energia és fehérje mellett több kalciumforrást tartalmazó keveréket kapnak az állatok. A „split feeding” megvalósítása természetesen telepi szintű beruházást igényel, de ez kifizetődik, hiszen a tyúkok szervezetét kevésbé terheli meg a napszaki táplálóanyag-többlet és -hiány okozta stressz. Ezzel a módszerrel javul a táplálóanyagok hasznosulása, ami alacsonyabb táplálóanyag-tartalmú, olcsóbb tápok használatára ad lehetőséget. Az 1., 2. és 3. ábra azt szemlélteti, hogy milyen mértékben optimalizálható az állatok energia-, fehérje- és kalciumellátottsága abban az esetben, ha a tyúk válogatni tud különböző táplálóanyag-tartalmú keverékek között. Látható, hogy lényeges megtakarítások érhetők el valamennyi vizsgált paraméter vonatkozásában.

Idősebb állatok táplálóanyag-szükséglete

Viszonylag kevés információval rendelkezünk az idősebb állományok táplálóanyag-szükségletéről. Egy kutatásban arról számoltak be, hogy a 65-80 hetes tyúkoknál a délelőtti 17 százalékos, majd a délutáni 15,5 százalékos nyersfehérje-tartalmú tápok etetésével ugyanazokat a termelési eredményeket lehet elérni, mint a 17 százalékos kontroll táppal.

Ebben a termelési szakaszban természetesen a tyúkok Ca-szükséglete és a mészkőgritt szemcseméretére vonatkozó igény is változik.

A fehér héjú tojást termelő állományoknál ugyanakkor 50-50 százalékosnak találták az ideális arányt. A 90 hetes Lohmann Brown tyúkokkal végzett kísérletben, búza alapú táp esetében, sem a fitáz, sem a táp hasznosítható foszforszintje (0,11-0,3%) nem befolyásolta a tojástermelést, a tojás- és csontparamétereket. Érdekes azonban, hogy kukorica alapú táp esetében a hasznosítható P 0,45 százalékról 0,11 százalékra történő csökkentése már negatívan befolyásolta a 70-80 hetes Decalb White fehér héjú tojást termelő tyúkok termelését, az Isa Brown állományét viszont nem. Az idős tyúkok P-szükséglete tehát fajta és takarmányfüggő.

A hosszabbított termelési periódusban a termelés csökkenésével párhuzamosan természetesen a tápok fehérje- és energia­szintje is csökkenthető. Egy 74-91 hetes állománnyal végzett kísérletben 15,5 százalékos nyersfehérje és 11,44 MJ/kg metabolizálható energiatartalmú, kukorica és szója alapú kontroll tápot etettek. A táp fehérjetartalmának 10 százalékos csökkentése (14% ny.f.), az 5 százalékkal kisebb energiaszint (10,8MJ/kg), továbbá a fehérje és energia együttes csökkentése sem eredményezett negatív változást a tyúkok termelési eredményeiben és a tojásminőségben. Az energia- és fehérjeszükséglet változtathatóságát azonban a foszforhoz hasonlóan valószínűleg ugyanúgy befolyásolja a fajta és a táp összetétele.

Dr. Dublecz Károly
tanszékvezető egyetemi tanár
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Élettani és Takarmányozástani Intézet
Takarmányozási és Takarmányozás-Élettani Tanszék