0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 21.

Burgonyasiker – homokon és vízen

Hadák Márk Bugyin él, ahol intenzív kertészkedéssel foglalkozik. Amikor leérettségizett, nem a kor divatos szakmáit kezdte keresni, hanem az akkor éppen nyugdíjba vonuló anyai nagypapájától, Pamuk Lászlótól átvette az addig bejáratott gazdaságot.

Amikor Hadák Márk befejezte a gimnáziumot, a következő szezonban már elkezdte a gazdálkodást. Korábban főiskolát tervezett, ehelyett összejött levelezőn a mezőgazdasági technikum Kunszentmiklóson. Ezt követően 2014-ben a fiatal gazda pályázaton nyert 40 000 eurót, ami akkor 12 millió forintot tett ki. Ehhez egy mai hozzáfűzés: jelenleg legfeljebb egy ekét adnának érte. Viszont főállású egyéni vállalkozóvá lett, és 2015–2020 között változatlanul termelte a chips burgonyát. Akadt olyan esztendő, amikor a termőterületet megkétszerezték és 60 hektáron burgonyáztak. Ehhez bérelni is kellett földet, ami az idő tájt hektáronként körülbelül 150 000 forintot tett ki. A kertészek általában 50-70 000 forinttal nagyobb bérleti díjat adtak, mint a szántóföldesek, mert ezek a területek a faluhoz mindig közelebb helyezkedtek el, s jobbára még öntözhetőek voltak.

A 100 lóerős Fendt – a kertészetbe kiváló

Csakhogy valami egyre inkább nem passzolt a penna körül. Év végén mindig azt érezték, hogy bár rengeteget dolgoztak, az eredmények naturáliában kifejezetten jók, de a pénz, főleg az eredmény valahogy hiányzott. Ez az üzlet egyre inkább kezdett nem kifizetődővé válni. Rájöttek, hogy nem jó megoldás az, amikor 2-3 évre előre szerződésben rögzítik a kötelmeket és a felvásárlási árakat is. Nagy fordulatra akkor határozta el magát Hadák Márk, amikor a műtrágya ára hirtelen elszállt, vele együtt a többi költség is nagyon megugrott. Végül is döntött, és abbahagyta a Lay’s-szel való üzletelést és az egylábon állás helyett elkezdett több növénnyel is foglalkozni.

Először fejes káposztát ter­mesztett Vecsésre és a sava­nyítóknak adta el.

Aztán a kínálatot kibővítette céklával, természetesen ezeket a növényeket is öntözte.

Amikor 2020-ban végérvényesen befejezte a chipsburgonya-üzletet, a krumplival nem hagyott fel, hanem áttért az étkezési burgonya termelésére. Akkoriban nagyon nevezetes fajta volt a Red Scarlet, a holland HZPC fajtája, amit idehaza Wendler István cége forgalmazott.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: