Úgy látom, hogy a maximális erőbevetésen kívül szükségünk van az életben maradáshoz állami segítségre, támogatásra is ezekben az időkben. Most van szükség egyebeken kívül a mérhetetlen hitre is, amely erőt ad a folytatáshoz. Továbbra is elsősorban magamról beszélek, aki vándorlással termel mézet. A többi ágazati szereplő: anyanevelők, eszközgyártók, méz- és eszközkereskedők, a gyógyszeripar stb. gazdasági számadataiba nem látok bele, de valószínűleg ők sem mostanában fognak meggazdagodni a méhészeti ágazatból. Rengeteget gondolkodtam, tanakodtam a szakmai ismerősökkel, olyanokkal, akik – kétségtelenül az elért eredményeik alapján – joggal mondhatják magukat sikeresnek a szakmában. Mind ugyanazt látja, amit én is: a bizonytalanságot és a sötétben tapogatózást a jövőt illetően.
Úgy fogom fel, hogy remek lehetőség ez az időszak a fejlesztésre, hiszen nem taposnak ösvényt a méhésztársak az eszközgyártók és a kereskedők házaihoz, mint annak idején, a fénykorban. Ehelyett mindenki kivár, és próbálja minimalizálni vagy teljesen megszünteti a méhészetre fordított költségeit. Mindennek, mint a méhészeti termékeknek is, megy lefelé az ára.
A költségek minimalizálásában, a méhcsaládok kezelésére szánt idő csökkentésében, a hatékonyság keresésében egy csepp „titok” segítségével nézek szembe a kihívásokkal. Sikerülnie kell, mondogatom hittel magamnak! Mi táplálja mindezt, és honnan a hit? Megpróbálom röviden leírni.
Végiggondoltam a lehetőségeimet. Külföld: Ausztria, Németország, Anglia, esetleg Kanári-szigetek stb. Nem sok hitet és bizalmat érzek magamban, hogy beálljak a sorba a sok millió, nyugaton dolgozó pakisztáni, román, lengyel, indiai, török stb. vendégmunkás mögé, akik szinte már egymást alullicitálva kínálják eladásra munkaerejüket. Erre nekem már sem erőm, sem időm nincsen. Talán a vállalkozás maradna, mint lehetőség. Vállalkozás, amit itthon is csinálhatnék. Itthon szolgáltatást képzelnék el vállalkozásként. Mondjuk, vízvezeték-szerelést, vagy akár kereskedést. Azzal azonban számolni kell, hogy mire akármi is összejönne (megfelelő jövedelmezőségre gondolok), el kellene telnie néhány esztendőnek. Nem vagyok az újdonságok, változatosságok ellen, sőt kedvelem a kihívásokat, azonban ha most „ledobódna a lánc”, azt írnák a fejfámra: élt 61 évet. Ha ehhez hozzáadódna 5-6 év az új vállalkozás felfuttatására… Hát nem tudom.
