Szerző: Béres János

A tünetek adottak, de az okokat mindig keresik a méhészek – pedig csak értelmezni kell a látottakat, „olvasni” kell a jelekből.

A téli veszteségek gyakori jellemzői:

1.     A méhcsalád ősszel még nagy volt és egészségesnek látszott.
2.     Sok méz maradt a felső fiókban vagy a keretekben.
3.     A telelőfürt kicsi volt, talán egy teniszlabda méretű a sejtekbe szorult, elhullott méhek kiterjedése.
4.     Alig van néhány méh a kaptár alján.
5.     Ha közelről megnézzük a fiasítás körüli sejteket, láthatjuk, hogy a sejtek falához fehér kristályok tapadnak, mintha valaki durva szemcséjű sót szórt volna a fészekre.

Ismerősen hangzanak ezek a mondatok? Ezeket a tipikus jellemzőket láthatjuk minden alkalommal egy hosszú tél után. Egy nagy méhcsalád, amely egyszerre csak összemegy és eltűnik.

Hogyan történik? varroa

1. Nagy méhcsaládok. Míg a méhészek gyakran meglepődnek, hogy a nagy méhcsaládjaik az elsők, amelyek elhagyják a kaptárt, a Varroa fejlődését tekintve ez teljesen egyértelmű. Mivel a Varroa atkák a fedett fiasításban szaporodnak, azok a méhcsaládok vannak a legnagyobb veszélynek kitéve abban a tekintetben, hogy nagy Varroa-népesség szaporodhat fel, amelyek a legtöbb fiasítást hozták létre, azaz a legnagyobbak. Azokban a méhcsaládokban, amelyek év közben kirajzottak vagy gyengék maradtak, vagy olyan betegséggel küzdöttek, mint a költésmeszesedés, kisebb a veszélye a nagy Varroa-állomány létrejöttének, mert nem volt egyenletesen nagy mennyiségű fiasítás.