Korbeléknek is jár minden tehén után évente 268 euró támogatás, de ők is azon nagyszámú gazda közé tartoznak, akik még most sem kapták meg a tavalyi területalapú vagy az állatok után járó támogatások teljes összegét.
Párhuzamba állítják azt is, hogy Magyarországon már folyósították az idei területalapú támogatások után az előleget, míg itt még a tavalyi sincs elrendezve. Mikor erről beszél, büszkén húz elő egy relikviaként tartott magyar zászlót. Látszik, hogy 1914-ban készült, és lengett még az öreg gazda nagyapjának perbetei kocsmáján is.
A gazdaságban növendékekkel együtt 52 szarvasmarha van, amiből 26 a tehén. Idén 8 befedezett üsző ellését várja, mivel csak muszájból selejtez, így az állomány a reményeik szerint bőven harminc fölé emelkedik. A tej kisebb részét fel is dolgozzák, de már csak megrendelésre készítenek gomolya és parenyica típusú sajtot. Ismerősök, régi vevőik jelentkeznek. Próbáltak érlelni is, de általában hamarabb elfogyott a sajt, mint hogy be tudott volna érni. Korbel Tamás büszkén mondja, hogy teheneik tejének a múlt hónapban is 4,33 százalék volt a zsírtartalma, a fehérjetartalma pedig 3,87, amiért már pár százalékos felárat is kaptak a tejüzemtől. Így értek el márciusban kilónként 42,6 eurócentes árat.
A kezdetekkor a közeli érsekújvári tejüzembe szállították a tejet. Szlovákia egyik legnagyobb tejgyára az ezredfordulón még viszonylag jól működött, sokat szállított Oroszországba. Korbelék még egyezséget is kötöttek velük, ötven hasas üszőt vásárolt volna számukra a tejgyár, amit tejben fizettek volna vissza. Mire az üzletet nyélbe ütötték volna, sajnos ezt a tejüzemet is privatizálták. Az olasz Sole vállalat vette meg, és pár éven belül csődbe is vitte. Benn is ragadt náluk 2004-ben háromhavi leadott tej után vagy egymillió koronájuk. Ezt ma 30 ezer eurónak mondanák, de akkoriban jóval nagyobb értéke volt a pénznek, ennyiért egy családi házat lehetett venni. Hiába pereskedtek, a pénzük elúszott. Pedig akkor már vagy ötven tehenet fejtek, volt vagy 80 állatuk. Nehéz időszak volt, ekkor kellett csak igazán összefogni a családnak. Az addig velük együtt dolgozó agrármérnök fiú elment inkább egy nagygazdaságba fizetésért dolgozni, ma a földek java részét is ő kezeli. Ahogy mondják, csak az unoka maradt velük, mert ebből mindenkinek elege lett. Akkor leadták az összes szarvasmarhát, csak három tehénke maradt. Három évig nem adtak le tejet. Ezután próbálkoztak a báni tejüzemmel, de nem volt gördülékeny az együttműködés. Most elégedettek a pozsonyi tejüzemmel, mert kijönnek akár ötven literért is, és a pozsonyiak is elégedettek a minőséggel.
Egy bérbe ide járó kombájnos édesanyjától tanulta meg a csíziót. A néni Árva vidékéről származott, hegyvidéki terület, tele legelőkkel, de akkortájt már ott sem nagyon tartottak teheneket. Elhozták a nénit pár napra, mert a gomolyasajt az egyszerű művelet, de a parenyicához a sajtot már megolvasztják 80-85 fokos vízben, és úgy formázzák. Szlovákiában népszerű a sajtcérna, valamint a „korbácsik”, amikor a centi vastag sajtcérnákból korbácsszerű fonatot készítenek. És mindezt még meg is lehet füstölni. Háztól 15 euróért adják a sajtot, ami arra utal, hogy nem merik igazán megkérni az árát, hanem az üzletláncok olcsóbb sajtjaihoz igazodnak. Amúgy már itt is vannak kézműves sajtkészítők, boltok, ahol bizony már elkérik a magasabb minőségnek az árát. tejet
Beszélgetésünk során számtalanszor elmondják, hogy Bence unokájuk miatt nem hagyták abba a gazdálkodást.
Az öreg modernizálná a fejést, de ő még csak abban gondolkodik, hogy kialakítana egy tejházat, ahova az istállóból már vezetéken tudná vinni a tejet egyenesen a hűtőbe, a fiatal unoka pedig már állásos fejőgépről álmodozik, ahol nem kell naponta kétszer lekötni a teheneket. Úgy vélem, ezt az öregek a sikeres generációváltásért bevállalják.
