0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 25.

Erdélyi tarka pulyka a baromfiudvarban

Az erdélyi egy parlagi fajta, fekete-fehér alapszínben, amely küllemében elkülönül mind a réz-, mind a bronzpulykától.

A Kistermelők Lapja 2022 decemberi számában adtunk hírt a Magyar Haszonállat-génmegőrző Egyesület Géngyűrű program székelyföldi fejezetének eredményéről, amelynek keretében az erdélyi tarka pulyka példányait összegyűjtve megindult a fajta megmentése. Cél az állami elismerés megszerzése és egy jó minőségű törzskönyvezett állomány létrehozása. Az erdélyi egy parlagi fajta, fekete-fehér alapszínben, amely küllemében elkülönül mind a réz-, mind a bronzpulykától.

erdélyi tarka pulyka
Típusos kakas

Egy újabb fajta fenntartásának a génmegőrzésen kívül elsősorban akkor van értelme, ha lesznek, akik tartani szeretnék, ezáltal szélesebb körben elterjed a fajta. Egyik legkorábbi rajongójukkal, Farkas Andrással beszélgettünk, akinél már van is egy kisebb induló állomány.

András Alsószentivánon él családjával, és régóta rajongója a szárnyasoknak. Már gyerekként tartott japántyúkokat, az akkori kor „sztárbaromfi” fajtáját.

Beszerezni a helyi baromfipiacon lehetett állatokat, illetve ha tenyésztőket keresett valaki, arra a Kistermelők Lapja volt a legjobb forrás. A lap hirdetéseit böngészve rendelte első tenyésztojásait, amivel jó kelési arányt ért el, így sikerélmény volt a saját kotlóssal keltetett csibeállomány. Kiállításokra is járt szüleivel, így elég hamar kialakult, melyik lesz a kedvenc fajtája: az óriás testű brahma tyúkokkal kezdett foglalkozni, amely díszbaromfi sokak szívét rabolta már el.

erdélyi tarka pulyka
Farkas András egyik kedvencével

Nála nem állt meg a hobbi az udvarban szaladgáló néhány szép kakasnál, a tenyésztést mesterfokon űzte, mert mint mondta, ő maximalista mindenben, így a hobbijában is. Külföldi kiállításokra járt, kapcsolatokat épített ki, amelyeket később, a közösségi média elterjedésével még jobban kiterjesztett. Ő maga ritkán állított ki, akkor sem a legszebb madarait vitte, mert ahogy mesélte, féltette a legértékesebbeket a kiállítási stressztől, esetleges fertőzésektől.

Ennek ellenére is szép eredményeket ért el, de nem azért tenyésztett, hogy kiállításon nyerjen és trófeákat gyűjtsön, neki egy-egy jól sikerült állat volt az igazi eredmény.

Később a brahmák mellett Plymouth rock fajtát is tenyésztett, amelyekből szép állományt épített fel, de egy nagyon ígéretes kakas pusztulása miatt – ami mélyen érintette, mert sokat várt tőle – az egész állományt eladta egy erdélyi ismerősének. Persze nem maradt baromfi nélkül, külföldről szerzett tenyésztojásokat, ritka izabella színű brahma csibéket keltetett. Majd – meséli nevetve –, hogy tojás is legyen otthon (mivel a brahma nem a tojástermeléséről híres, és azok is inkább keltetésre lettek felhasználva [emiatt az ismerősei piszkálták is, hogy milyen baromfitenyésztő az, akinek vennie kell a tojást, ha enni akar]), erdélyi kopasznyakú tyúkokat vett. Persze, a tenyésztővér itt is megmutatkozott, az állománya nem átlagos udvari kapirgáló lett.

Egyfajta küldetéstudatból fontosnak érezte a fajta népszerűsítését, mert lássuk be, a kopasznyakúak kinézetét valaki vagy kedveli, vagy nem.

Időközben válaszút elé érkezett, mert megszületett a kislánya, illetve nem sok ideje maradt a munka mellett, így fájó szívvel, de megvált a brahmáktól és csak az erdélyi kopasznyakúak maradtak.

Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: