Szerző: Nagy István Kálmán
A sorozat befejező, harmadik írását már nagyon vártam. Végre az idei januári számban ez is megjelent „A propolisz gyűjtése és feldolgozása” címmel. Ezúton is gratulálok a szerzőnek azért, mert e témát elsősorban gyakorlatias megközelítéssel ismertette.
Mivel magam is körülbelül ötven éve folyamatosan termelem, feldolgozom és árusítom a propoliszt, ezért bátorkodom az alábbi néhány kiegészítéssel és megerősítéssel szolgálni.

Fotó: Propolia, Pixabay
1. A cikksorozat szerzőjének véleményével ellentétben, szerintem bőven van magyar vagy magyar nyelven is elérhető szakirodalom (sőt tudományos közlemény is) a propoliszról. A méhészképzés alapjául szolgáló Méhész leszek 1–2. tankönyv is tartalmazza az alapismereteket. Az viszont igaz, hogy vannak olyan méhésztársak is, akiknek az ismeretei e téren hiányosak. Néhány hónapja én is döbbenten néztem a YouTube-csatornán az egyébként hasznos és jó videókat készítő ladánybenei méhésztársat, amint a propoliszgyűjtést szemlélteti: a keretfedőül szolgáló hullámos, gyűrött nejlontakarót felszakítva mutatja az 1-1,5 centiméteres viaszhidakat a felső keretléceken, hogy „na, ez itt a propolisz”.
Ez egyrészt tartós, másrészt biztosítja a felső keretléctől való 1-2 milliméteres távolságot, amelyet a méhek néhány nap alatt betömítenek szinte 90-100 százalékos propolisszal. Tehát nem értek egyet a szerző azon sommás megállapításával, hogy a lekapargatott propolisz csak ipari hulladék.