0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 16.

Egyen fekete babot – szíve úgy működik majd, mint a svájci óra!

Az Amerikában őshonos hüvelyes egyre kedveltebbé válik szerte a világon. Fontos fehérjeforrás, mely gazdag vitaminokban és rostokban is. Komplex szénhidrát, mindehhez pedig alacsony zsírtartalom társul.

Fekete babot nálunk ritkábban találunk a boltokban, de ez nem jelenti azt, hogy kevésbé lenne jó, mint az általunk ismert fajták. Sokak szerint a világon található több mint 500 babfajta közül ez a legegészségesebb.

Az első jellemző, ami a babot megkülönbözteti a többitől – ahogy a neve is mutatja – a színe. Ám ez még nem minden!

A fehér vagy vörös babhoz képest a fekete bab ízében határozottan markánsabb: csípősebb, de persze nem úgy kell elképzelni, mint a chilit. Ezenkívül keményebb és szilárdabb az állaga, ezért nagyobb gondossággal kell eljárni az elkészítése során. Továbbá a fekete babnak kissé más az összetétele, így aztán érdemes közelebbről is megvizsgálni, hogy pontosan mit is nyújt az egészségünknek.

A fekete bab bőven tartalmaz egészséges rostokat, amelyeket nem véletlenül neveznek a belek szövetségeseinek. Nemcsak a bélműködést javítja, hanem segít megtisztítani a beleket a lerakódásoktól. Segít megelőzni a falásrohamokat, ami kifejezetten fontos, ha például fogyni szeretnénk. Azt is érdemes tudni, hogy a megfelelő mértékű rostfogyasztás a vérnyomásbetegek számára is hasznos, mivel az anyag képes szabályozni a vérnyomásszintet.

A fekete bab glikémiás indexe alacsonynak számít, ami azt jelenti, hogy elfogyasztásával nem ugrik meg jelentősen a vércukorszintünk. Ez különösen jó hír azok számára, akiknek cukorbetegség vagy fogyókúra miatt figyelniük kell a súlyukra és az étkezéseikre. Rizzsel kombinálva is kifejti ezt a hatását. Bizonyos kutatások szerint ugyanis, ha a fekete babot és a rizst együtt fogyasztjuk, akkor kevésbé ugrik meg a vércukorszintünk, mintha csak rizst ennénk magában.

Más kutatások arra is találtak bizonyítékot, hogy fogyasztása csökkenti az úgynevezett káros koleszterinszintet a vérünkben, ennek pedig a szívünk lesz hálás. Emellett a benne található magnéziumért is, amely javítja a szív- és érrendszer működését, sőt, fantasztikus hatással van az idegrendszerre is. Nemcsak a memóriát és a koncentrációt támogatja, hanem a krónikus stressz hatásait is enyhítheti.

Teljes értékű fehérjeforrás, amely fontos szerepet tölthet be izomépítéskor, rendkívül értékes energiaforrás is a szervezet számára. Különösen azoknak érdemes fogyasztaniuk, akik intenzív fizikai megterhelést vállalnak. Ha ez nem győzne meg minket arról, hogy fekete babért nyúljunk, akkor talán az majd igen, hogy a fehérje a szervezet kulcsfontosságú folyamatainak katalizátora, ezért bevitele elengedhetetlen egészségünk megőrzéséhez.

Érdemes tudni, hogy a hüvelyesek antioxidánsokat is tartalmaznak.

Ezek azok, amelyek képesek megtisztítani a szervezetet a méreganyagoktól, és ez tehermentesíteni szervezetünk természetes szűrőit, nevezetesen a vesét és a májat. Emellett az antioxidánsok képesek legyőzni a szabad gyököket is, amelyek felelősek a szervezet sejtjeinek öregedéséért, valamint a civilizációs betegségek kialakulásáért.

Fekete babot a mexikói és a brazil konyha is előszeretettel használ finom fogásokhoz. Rendkívül sokrétűen felhasználható alapanyag: főzhetünk belőle levest, keverhetjük salátához,  fogyaszthatjuk köretként vagy egytálételként, de kerülhet pizzára, burritóba is.

Forrás: interia.pl/magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: