0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 22.

5 ok, amiért tedd tiltólistára a kávét nyáron

Nyáron a magas hőmérséklet mellett káros szokásaink is egészségünk ellen dolgoznak. Rossz hír, hogy utóbbiakhoz tartozik a kávézás is a forró hónapokban.  

Alvási nehézségek

A nyár sajnos nem a pihentető alvás időszaka. Megemelkedett testhőmérsékletünk miatt nehezebben alszunk el, ha pedig nem ideális a szoba hőmérséklete, gyakran fel is riadhatunk. Mindezen a koffeinfogyasztás sem segít, hiszen ha nagy mennyiséget vittünk be belőle a nap során, vagy nem sokkal lefekvés előtt, ébren tart majd.

A koffein nagy része ugyanis csak 4-6 óra alatt ürül ki a szervezetből – és még ekkor sem teljesen!

Ezt az időt ráadásul egyéni tényezők és a bevitt mennyiség is nagyban befolyásolják.

jeges kávé

Szorongás és irritáltság

A nagy mennyiségű koffeinbevitel szorongást, irritáltságot válthat ki egyesekben. Ez pedig nem csak napközbeni kedvünkre nyomja rá a bélyeget, de még az esti elalvást is megnehezíti. A forróság egyébként is sokak hangulatát befolyásolja negatívan, vált ki fokozott nyugtalanságot, türelmetlenséget.

Magasabb testhőmérséklet

A koffein szervezetünk hőháztartásába is bekavarhat, emiatt pedig

kevésbé lesz hatékony testhőmérsékletünk egészséges szabályozása.

Ez pedig a szívnek sem tesz jót.

Mennyi az egészséges?

A szakértők ajánlása szerint egy egészséges felnőtt számára napi 350-400 milligramm koffein bevitele még biztonságosnak számít, ám egészségesnek maximum 200 milligramm mondható (kivéve várandósak esetében!). Bár a különböző kávéfajták koffeintartalma jelentős eltéréseket mutat,

egy espressoval átlagosan 50-80 milligramm koffeint viszünk be.

jeges kávé

Ha egészséges és finom italt kortyolnál nyáron, ebben a cikkünkben számos ötletet találsz rá!

Ide kattintva pedig megtudhatod, milyen élénkítő, ugyanakkor egészséges italokkal válthatod ki a reggeli kávét és energiaitalt.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/healthshots.com

Magazin ajánló:

·Nyull Fanni
·Nyull Fanni
Online szerkesztő. 2023 ősze óta a magyarmezogazdasag.hu munkatársa – nem sokkal azután csatlakozott, hogy befejezte kommunikáció-és médiatudomány szakos egyetemi tanulmányait, angol nyelven. Magazin újságírást tanult a MÚOSZ-nál, meggyőződése, hogy „a vesszők életet menthetnek”, kevés fájdalmasabb látványt tud elképzelni egy helyesírási hibánál. Oda van mindenért, ami gasztro, lifestyle, wellness, superfood – ha pedig ezek még a fenntarthatósággal is összeegyeztethetők, az már csak hab a tortán.