Beszorítva
Nem új keletű probléma, hogy a vad egyre sűrűbben megjelenik lakott területen vagy annak közvetlen közelében. Vizsgálatok már arra is rávilágítottak, hogy napjainkra domesztikálódott állományokról is beszélhetünk, amelyek megszokták az ember közelségét, a települések zaj- és fényszennyezettségét, megfelelő élő- és táplálkozó helyet találva maguknak szomszédságunkban. A domesztikálódott vad által okozott kár megelőzése az egyik legnehezebb feladat a vadászatra jogosult szempontjából. A belterületi és egykori zártkerti ingatlanokon termelt kultúrák többnyire fajlagosan magas értéket képviselnek (szőlős, gyümölcsös), ezáltal csak emelik a vadkár mértékét.
Ezen területek jogi státuszának rendezése, vadászterületként történő kezelése több szempontból is aggályos. Egyrészt a vadászat gyakorlatban történő alkalmazása az ilyen jellegű ingatlanokon életveszélyes, másrészt a vadászatra jogosultnak − mivel ezek a területek, az 1996. évi LV. törvény szerint vadászterületnek számítanak − bérleti díjat kell fizetnie olyan vadászati jogért, amit nem tud gyakorolni. Összességében a vadászatra jogosult által bérelt, de nem vadászható területen jelentős kiadás keletkezik, amit nem ellentételez semmilyen bevétel.
Ami a külterületen jelentkező vadkárt érinti, a tanács szigorítani fogja a vadkár ellen kiépített kerítések engedélyeztetését, az ilyen területeken pedig szankcionálják a vadkárok megtérítésének mértékét, ami azzal magyarázható, hogy a vadkerítések által beszorított vad koncentráltan nagyobb mértékű kárt képes okozni a növénykultúrában.
A vadászatra jogosultak jelentős része, sok gazdálkodóval egyetértésben, csak ideiglenes megoldásnak tartja a villanypásztorok és vadkerítések telepítését. A vadkármegelőzésre potenciálisan sokkal jobb megoldás lenne, ha a gazdálkodók a növénykultúra és az erdő széle között legalább 5 méteres szegélyt hagynának, ami nemcsak bizonyos apróvad- és növényfajok élőhelyfeltételeit biztosítaná (őshonos madarunk, a szürke fogoly országos állományának szinte teljes megszűnése is egyebek mellett a szegélyhatások eltűnésében keresendő), növelve ezzel a hazai biodiverzitást, de esélyt is adnának a gazdálkodók a vadászatra jogosultnak arra, hogy az erdőből a növénykultúrába váltó vadat a nyiladékon elejthesse.
Együttműködve
A téma érzékenységét jól tükrözi, hogy több gazdálkodó úgy gondolta, a vadkárrendezésben eddig szerzett tapasztalataik olyan ellenérzéseket váltana ki belőlük, hogy visszafogottságuk ellenére is csak nyomdafestéket nem tűrő módon tudtak volna a témában nyilatkozni, így elálltak a véleményformálás lehetőségétől. Két gazdálkodó azonban név nélkül kifejtette véleményét. Egyikük Baranya vármegyében gazdálkodik 850 hektáron, és klasszikus szántóföldi növénytermesztést folytat, valamint szarvasmarha-tenyésztéssel is foglalkozik. Naptári év válogatja a vadkár mértékét, de adódik olyan esztendő, amikor jelentős anyagi kár érte gazdálkodását. Elsősorban villanypásztor-rendszerrel védekezik a vad ellen, elmondása szerint a telepítési és a karbantartási költségek ellenére a második évben már megtérül a befektetés. Környékén más gazdálkodók is hasonló módon védekeznek, aminek eredményeként a vad mozgása korlátozódik, így a vadkár az elkerítetlen részekre koncentrálódik. Szerinte ez hosszú távon nem járható út, se a vad, se a gazdálkodók szempontjából. Ő az intenzív nagyvadállomány-csökkentésben, valamint a vadászatra jogosult és a gazdálkodók közötti párbeszédben hisz, aminek írmagva is hiányzik a környékről. Emiatt rendszeres náluk a vadkárszakértő megjelenése, sőt megegyezés hiányában nemegyszer pereskedésig fajultak a kárügyek.
Egy Fejér vármegyei, szintén klasszikus szántóföldi növényeket 450 hektáron termesztő gazdálkodó, aki egyben azon a területrészen illetékes vadászatra jogosult vadásztársaság tagja, más szemszögből látja a kérdéskört. A friss vetésekben – a vetési varjú kártétele mellett – náluk a vaddisznó okozta túráskár, kisebb mértékben taposási kár a számottevő, emellett kedvező időjárási körülmények mellett, jó fialást eredményező évben a mezei nyúl okoz jelentős kárt, főként a napraforgóban. Villanypásztor helyett vadriasztó készítményeket, eszközöket használnak, amelyek ha rövid időre is, de meggátolják a vad növénykultúrába való betérését. A legnagyobb fegyverténynek azonban az intenzív vadkármegelőző vadászatot véli, szükséges helyeken, ahol az erdőfoltból rendszeresen a növénykultúrába vált a vad, ott 5-6 méteres nyiladékot vágnak, ezzel is megnövelve az elejtésszám eshetőségét. Környékükön szinte valamennyi gazdálkodó egyben vadásztársasági tag is, így mindnyájuk közös érdeke a vadkármegelőzés. Ahol nagyobb a vadnyomás, ott besegítenek egymásnak, szerinte az efféle együttműködés elengedhetetlen a vadkár minimalizálására.
