virághagyma-termesztés Szerzők: Dr. Kisvarga Szilvia,

dr. Orlóci László

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem,

Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet

A 20. század első évtizedei – az első világháború, a trianoni országcsonkítás és ezek gazdasági, társadalmi és politikai következményei – jelentős kihívások elé állították a magyar kertészeti ágazatot is. A magyar termelők azonban nagyfokú alkalmazkodóképességről tettek tanúbizonyságot, a nehézségek ellenére megőrizték a hagyományos termesztési gyakorlatokat, miközben új technológiákat és technikákat vezettek be. A megcsonkított magyar virághagyma-termesztés a két háború közötti időszakban újjáéledt, amit a közlekedés és a mezőgazdaság fejlődése ösztönzött.

A virághagymák a nemzeti büszkeség és a kulturális identitás szimbólumaivá váltak, amelyet a művészetben, az irodalomban és a zenében ünnepelnek. A háború után az üvegházi termesztés, a növénynemesítés és a növényvédelem technológiai fejlődése új korszakba lendítette a magyar virághagyma-termesztést. Az iparág gazdasági hatása jelentős volt, bevételt és exportbevételt termelt a vidéki közösségek és a mezőgazdasági vállalkozások számára, és fontos szerepet töltött be a foglalkoztatásban. Emellett a turisztikai ágazat is előnyt kovácsolt a magyarországi virághagyma-termesztésből, amely vonzotta a látogatókat az ország virágos örökségét bemutató fesztiválokra és botanikus kertekbe.

Kedvező adottságok

Magyar Gyula 1927-ben azt írta a Kertészet folyóiratban, hogy bár a holland tulipánhagyma-import igen jelentős volt ekkoriban, a tulipánhagyma a magyar termékeny talajokban mégis jobban megterem, mint Hollandiában. A gondolatot pedig így folytatta: „Sőt még messzebb megyek állításomban és határozottan merem mondani azt, hogy mi volnánk hivatva a külföldet is ellátni jóminőségű és egészséges tulipánhagymával mint a jácinthagymával is!” A szakember ezt javasolta a tulipánszaporítás iránt érdeklődőknek:

Röviden vázolva az egészet a szülőnövények kiválasztása után az anyafajta virágait mindjárt feslésük után használjuk, vagyis éles kés vagy kis olló segítségével a porzókat óvatosan ki metsszük az önbeporzás elkerülése végett, amint pedig az apafajta porzókjai éretten felrepedtek, ki-metsszünk belőlük egyet-egyet szálastól és velük bőségesen beporozzuk az anyafajta bibéit. Egyebet nem is kell azután tennünk a keresztezésekkel, mint apró csüngő táblácskán megjelölnünk a törzskönyvünk számával. A nyár végén megérő magot azután ősszel (október elején) szabadföldi ágyon, csekély barázdákba vetjük el. Az új tulipánfajták biztosítása nagyon könnyen eszközölhető, hiszen tudjuk, milyen könnyen szaporítható a tulipán fiókhagymák által.”

A folyóirat szerkesztője, Jeszenszky Árpád pedig arra emlékeztet az 1933-ban megjelent cikkében, hogy Európa virághagyma-szükségletét túlnyomó részben Hollandia fedezte, Magyarországra ősszel igen nagy mennyiségű tulipán-, jácint-, nárciszhagyma érkezett, melyért súlyos összegeket kellett fizetni. A virágkereskedésekben kínált hagymás növények nagy része külföldről származott, pedig a tulipán régóta magyar jelkép, amely mutatja, hogy a magyar föld alkalmas az előállítására. Ennek – mint írja – nemzetgazdasági szempontból is nagy előnye lehet. Varga Márton, a Székesfővárosi Kertészképző Iskola igazgatója azonban úgy vélte, hogy

ehhez Franciaország déli részére kell szállítani, ami igen költséges és nem környezetbarát megközelítés.

Az 1930-as években a virághagymákat kénytelenek voltak mesterségesen utóérlelni Hollandiában, valamint bebizonyosodott az is, hogy az ottani páradús klíma sokkal jobban kedvez a gombás és baktériumos betegségek elterjedésének.

Erről Jeszenszky Árpád ezt írta: „Magyarországon az október–június hónapok közötti időszak a legcsapadékosabb, az utána következő száraz időjárás pedig a hagymák beérésére egyenesen kívánatos és éppen ennek hiányában kénytelenek a hollandok a hagymákat valamiképen utóérlelni, ami pedig nálunk magától adódik. Földbéreink, munkásviszonyaink és a fentebb említett előnyök folytán a hazai hagyma termesztése mintegy 50%-kal olcsóbb, mint Hollandiában.”

Komoly sikerek a virághagyma-termesztés során

Varga Márton 10 éves kísérletben bizonyította be, hogy Magyarországon is lehet eredményesen virághagymákat termeszteni, és ezzel jelentős mennyiségű valuta maradt az országban. Munkája elismeréseként Horthy Miklós kormányzótól megkapta a magyar királyi gazdasági főtanácsosi címet.

Varga Márton igazgató Horthy Miklós és felesége látogatásáról így írt: „Főméltóságáék nagy érdeklődéssel tekintették meg a pazar színpompában játszó tulipán mezőket és az iskola egyéb berendezé­seit; a látottak után pedig kifejezést adtak magas megelégedésüknek és kilátásba helyezték, hogy az iskola folytatólagos munkáját is figyelemmel fogják kísérni.”