Túri István Szerzők: dr. Geösel András, dr. Gyúrós János, dr. Terbe István

MATE Kertészettudományi Intézet,

Zöldség- és Gombatermesztési Tanszék

Az egykori Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Zöldségtermesztési Tanszékének nagy hatású oktatója 1933-ban született Cegléden, szülei mezőgazdaságból éltek. Édesapját korán elveszítette, hamar kellett saját lábára állnia, megteremtenie a megélhetéshez és tanuláshoz szükséges feltételeket. Általános és középiskoláit helyben végezte, a Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett 1952-ben. A Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán 1957-ben szerzett diplomát, és 1958-tól a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem jogelődjénél, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Zöldségtermesztési Tanszékén dolgozott nyugdíjba vonulásáig, 1996-ig.

Túri tanár úr gyakorlatias gondolkodásának és jó szervezőképességének köszönhető, hogy a mostoha körülmények között működő Dunaparti Telep után Soroksáron, a Péteri-majorban létrejött az akkori időben minden tekintetben korszerűnek mondható kutatóbázis, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Zöldségtermesztési és Földműveléstani Tanszékének oktatói és kutatói részlege.

Nem volt egyszerű a kísérleti tér megszervezése és üzemeltetése, noha tanszékvezetőjétől, Somos András professzortól komoly támogatást kapott. Míg más tanszékeken gondok voltak, munkaerő, technikai feltételek és pénz hiányával küzdöttek, addig a tanár úr Soroksáron mintaszerűen megvalósította és üzemeltette az oktatásnak és kutatásnak helyet adó egységet. Volt, mikor vezetése alatt csak a zöldségeseknél 45 fő szakmunkás, segédmunkás és technikus dolgozott.

Első kutatásai a szabadföldi zöldségnövények tápoldatos termesztésével voltak kapcsolatosak, kísérleteit tenyészedényekben és futóhomokon állította be, bizonyítva ezzel, hogy humusz nélkül, sívó homokon is lehet zöldséget termeszteni megfelelő víz- és tápanyag-adagolással.

Az 1960-as években már nagy tömegben gyártott polietilén és PVC-fóliák alkalmazásának lehetőségét gyorsan felismerte a primőrtermesztésben. Sorra születtek a berendezések: 0,5 méteres alagút; 2-3 méteres fóliaágy; 4-5 méter széles, 2 méter magas sátrak, majd a Venlo típusú üvegházak paraméterei alapján készült Soroksár 70-es vasvázas fóliasátor, ami szabadalmaztatva is lett, továbbá a különböző blokkosított fóliás megoldások. Mindegyikből egyet-egyet megtartva, Soroksáron „fóliaskanzent” hozott létre, ami kiváló lehetőség volt a főiskolai és egyetemi hallgatók gyakorlati oktatásához.

Az ilyen úgynevezett megbízásos kutatások sok és felelősségteljes munkával jártak, szigorúan számon kérték az eredményeket a megbízók, de jött vele a kutatási támogatás is, amiből fejleszteni lehetett.

A mezőgazdaságban egyre népszerűbb és széles körben elterjedt háztáji gazdaságokban Röszkén, Domaszéken, Mórahalmon és Szentes környékén kezdték a retket fólia alatt hajtatni, sok esetben a fűszerpaprika-palánták közé vetve. Az akkoriban csak melegágyas, biofűtéses hajtatást ismerő kertészek kételkedve figyelték az első fóliás próbálkozásokat, nem hittek annak sikerében.

Számos technológiai megoldás, újítás kikísérletezése és bevezetése fűződik Túri István nevéhez. Foglalkozott a fóliák szellőztetésével, energiatakarékos fűtési megoldásokkal, kettős takarással, talajtakarással, víztakarékos öntözési eljárásokkal, a paradicsom esetében érésgyorsítással.