Pisztácia

A mediterráneumban Törökország számít a legnagyobb pisztáciatermesztőnek, 408 ezer hektáron 114 ezer tonna szárított héjas termésük van. A termés­átlag a mediterrán térségben igen nagy változatosságot mutat, hektáronként 536-887 kilogramm a szárított héjas termés mennyisége.

Iránban, Spanyolországban és Görögországban viszont jóval az átlag alatt alakul a pisztácia éves fogyasztása.

Jelenleg csak magoncokat használnak alanyként (Pistacia vera, Pistacia atlantica, UCBI, PGII) az oltványok előállítása során. Az újonnan nemesített iráni alanyra (Badami-Zarand) szemzett oltványokkal hektáronként 1200 tős állománysűrűséget tudnak elérni, így az első termő évben (ötödik nyaras korban) 2000 kilogramm szárított héjas termésre lehet számítani öntözött körülmények között. Minden pisztáciater­mesztő ország saját nemesítési programot működtet, új nőivarú és pollenadó fajtákat megcélozva, azonban a fajtahasználatban még így is sok a külföldi nemesítésű fajta. Pisztáciaültetvényekben 11% pollenadóra van szükség a megfelelő termésmennyiség eléréséhez.

Mogyoró

Továbbra is Törökország a legnagyobb mogyorótermesztő a Földön, Olaszország és Spanyolország követi. Érdekesség, hogy 2018 és 2022 között Horvátországban 71%-kal nőtt a mogyoróültetvények felülete. Globális szinten a mogyoró 90%-át az édesipar használja fel, a maradék szárított héjas formában piacokon értékesül. Világszerte nagyon kevés fajtát használnak, főleg tradicionálisakat.

Olasz- és Spanyolországban nem ültetnek pollenadókat az extenzív, öntözetlen ültetvényekbe, többtörzses bokor koronaformát alakítanak ki. Az új spanyol, olasz és francia ültetvényekben már törzses bokorkoronát nevelnek az öntözött, nagy sűrűségű ültetvényekben. Kritikus pont a mogyorótermesztésben a korai virágzási idő, az inkompatibilitás, valamint a sarjadzó alanyok. Az új nemesítési célok között szerepel a korai érési idő és a rövid terméshullási időszak is.

Mogyorónemesítéssel alig foglalkoznak Európában. Előnyben részesítik a kerek termésalakot, a kicsi, illetve közepes méretű (13-15 mm) magbelet, a 45% feletti magbélarányt, a 80% felett eltávolítható maghéjat és a magas minőségű zsírsavakat tartalmazó genotípusokat. A magbélnek 3 grammosnál nagyobbnak és jóízűnek kell lennie, nem vagy kis mértékben tartalmazhat rostot a maghéjon. Az utóbbi öt évben az Allahverdi, Cetiner és a Yomrali fajták kaptak állami elismerést Törökországban.

A török kutatás nagy hangsúlyt fektet új, nem sarjadzó török mogyoró (Corylus colurna) alanyok előállítására és mikroszaporítására.

Olaszországban Campania, Lazio, Piemonte és Szicília a négy legnagyobb mogyorótermelő térség; a termesztésben lévő főbb fajták Campaniában a Mortarella, San Giovanni, Tonda Di Giffoni, Tonda Bianca, Tonda Rossa és a Camponica, Lazio környékén a Tonda Gentile Romana és a Nocchione, Piemonte térségében a Tonda Gentile delle Langhe, Szicíliában pedig a Mansa. Nagy hangsúlyt fektetnek a nem sarjadzó török mogyoró alanyok mikroszaporítására, új nemesítési módszerekkel új genotípusok előállítására, valamint a fajták genetikai hátterének megismerésére. A Tonda francescana℗ fajtából 819 ezer darabot adtak el 2017 óta Európában és Chilében.

Az új mogyoróültetvények Tarragona helyett inkább Girona tartományban létesülnek. Franciaországban a Pauetet, Tonda Giffoni, Segorbe és a Lewis fajtákat ültetik édes­ipari felhasználásra, mogyoróbél céljára a Corabel, Feriale, Ennis és a Fertile de Coutard fajták a legnépszerűbbek.