Szécsényfelfaluban nevelkedett, nagyszülei, dédszülei, ükapái is itt éltek. Apai dédnagyapja az akkori gróf intézője volt, valószínűleg innen az indíttatás, hogy állattenyésztést tanuljon, így a Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári állattenyésztési karán végzett 1999-ben.

– meséli Enikő.

Az egyetemről egyenesen Írországba vezetett az útja, Dublinban egy szarvasmarha-genetikával foglalkozó szaktanácsadó társaságnál dolgozott három évig. Ismét visszatért Magyarországra, és egy kanadai-magyar tulajdonban lévő cégnél helyezkedett el. Ez a társaság hozta be az aberdeen angus húsmarhák kanadai vonalát Magyarországra embrió formájában, együttműködve a kaposvári egyetemmel.

Mindebből elég jól körvonalazódik az a szakmai tudás és tapasztalat, ami több mint elegendő egy családi gazdaság felépítéséhez és működtetéséhez. Azért Enikő itt még nem állt meg, a kanadai cégnél ismerkedett meg férjével, akivel jelenleg is együtt vezetik a gazdaságot. Anthony Psiurski Kanadában farmercsaládban nőtt fel, több mint húsz éve él Magyarországon, és remekül beszéli a nyelvünket (A riport készítésekor vele nem találkoztunk, éppen a családját látogatta meg Kanadában szerk.). Enikő később még közgazdász diplomát is szerzett a pécsi egyetemen.

2008-ban tért ismét vissza Szécsényfelfaluba férjével együtt, és döntöttek egy saját gazdaság létrehozásáról, amihez területeket kezdtek vásárolni.

Ridegtartás és becézgetés

Az általuk alkalmazott technológia a szarvasmarhák legelőn tartása, minimálisra csökkentve a téli takarmányozás idejét és költségét. A klasszikus ridegtartás szerint az állatok egész évben a legelőn vannak, ahol télen szalmával almozva pihenődombokat alakítanak ki számukra, és téli takarmányként fű-, illetve lucernaszénát kapnak. Az üszőket télire a legelőn kialakított almozott karámba terelik. Ennek oka, hogy a törzs­könyves üszőket általában 10 hónapos kor felett tudják értékesíteni a piac elvárásai szerint, ezért télen kinn kell tartani őket. A bikaborjakat és a kereskedelmi állományból származó üszőborjakat viszont el tudják adni már választási korban. A borjak kiegészítést kapnak a borjúóvodában, ahová csak ők járhatnak be. Az abrak darált árpa, napraforgó és kukorica keveréke, aminek az a célja, hogy minél nagyobb testsúlyt érjenek el választási korra. Ekkor átlagosan 250 kilogrammosak lesznek. Semmilyen mesterséges, hormonális szert nem kapnak az állatok, és ásványianyag-kiegészítésként is csak szelénes nyalósót.

A rekkenő hőségben a csodaszép nógrádi dombok egyik füves lejtőjén, az árnyékos dagonyában találjuk meg az egyik gulyát, és Enikő elégedetten konstatálja, hogy a fülig sáros angusok milyen jól érzik magukat. Ahogyan sorolja a nevüket, sorban jönnek elő a fák alól, mert nemcsak a különleges pozíciót elfoglaló bikáknak ad nevet, hanem azoknak is, akik valamilyen csínytevést követtek el, vagy különleges jegyeket hordoznak, esetleg furcsa szokásaik vannak, egyszóval majdnem mindegyikükhöz személyesen kötő­dik. Beszélget is velük, megdicséri vagy megszidja őket, ki mit érdemel, vagy türelemre inti a háborgó gulyát, ha az már egy dúsabb legelőre vágyna.

– Azt szeretném elérni ezzel, hogy amíg ezek az állatok rám vannak bízva, addig jól érezzék magukat. Szeretem nézni a bocikat, amikor felhőtlenül rohangálnak a mezőn. Mindig fáj a szívem, amikor el kell engedni őket, sírdogálok is egy kicsit. De amíg itt vannak, a legjobb tudásom szerint gondjukat viselem – indokolja Enikő, miért kötődik egyenként az állataihoz.

Aki jó steaket akar, azt az angus húsából akarja

Enikő a többféle szarvasmarhafajta közül az angus húsmarhák mellett tette le a voksát, és nem csak a kanadai kötődés miatt. Döntését alátámasztja a fajta igénytelen tartása, legelőn is jól teljesítenek, a tehenek kifejlett kori élősúlya 500-550, esetenként a 600 kilogrammot, a bikáké pedig az 1 tonnát is eléri. Az üszők korán tenyésztésbe vehetők, kétévesen már ellenek. Könnyű ellés jellemző a fajtára, ezzel nem adnak rendszeres plusz munkát, csak ritkán kell segíteni az ellések körül. Szelídek és jó anyák.

Az élő állatokat felvásárlóknak adják el, elléstől függően évente kb. 90 állatot. Enikő azt mondja, az értékesítéssel nincs gondjuk, mert aki egy jó steaket akar enni, azt angusból akarja.

Enikő azt mondja, fontos cél volt, hogy olyanokkal dolgozzanak, akik szeretik ezt a fajta munkát, értenek a gépekhez, és jól bánnak az állatokkal is. Szerinte ezt volt a legnehezebb elérni az évek alatt.

Fontos szempontnak tartja azt is, hogy egy erős összefogás alakuljon ki a környékbeli gazdákkal. Ezt kezdetektől fogva szorgalmazta, hiszen mindenkinek könnyebb, ha tudnak egymásnak segíteni, számíthatnak egymásra. Példaként említi, hogy mennyivel egyszerűbb és olcsóbb a szomszédos földekről megvenni a szalmabálákat, mint messziről szállítani. Az összefogás részben adott volt, hiszen a faluban nőtt fel, a környékbeli gazdálkodók így a régi iskolatársai és gyerekkori ismerősei. Másrészt, ezen a vidéken még a hagyományos értékrend szerint élnek az emberek, az adott szó kötelez.

Enikő évente 50 törzskönyvezett üsző eladásával már nagyon elégedett lenne, ez szépen alakul, jelenleg 25-30 darabnál tartanak.

– A marhát nem tarthatom a polcon, mint a befőttet – mondja, amikor a mennyiségi növekedést hozom szóba –, ahhoz több terület kellene, amire egyelőre nem nyílik lehetőség. – Egyébként is úgy érzik, ez a méret fenntartható számukra abban a rendszerben, amit felépítettek. Adott lenne, de nem gondolkodnak a feldolgozásban sem.

Hogy eszik így egy jó steaket a család? – vetem fel a kérdést, és kiderül, néha sérülés miatt kényszervágásra kerül egy-egy állat, amit otthoni fogyasztásra dolgoznak fel. A húsokat négy hétig érlelik úgynevezett nedves érlelési eljárással, aztán jöhet a steaksütés.