„Fontos megőrizni a nagy elődök emlékét, ez útmutató lehet a jövő generációja számára. Erre köteleznek az intézményünk 170 éves hagyományai. Szerencsénkre szinte minden évben valamilyen évfordulót ünnepelhetünk. Idén Csepregi Pál születésének századik évfordulóját”- mondta köszöntőjében Nyitrainé Sárdy Diána Ágnes, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézetének igazgatója. A Csepregi 100 Emlékülésen a család tagjai, ismerősök, tanítványok emlékeztek a tudós professzorról.
A sokszínű életút rövid bemutatására Varga Zsuzsanna, a Szőlészeti Tanszék vezetője vállalkozott. Csepregi professzor úr – ahogyan mindenki ismerte – a magyar szőlő- és borgazdaság sajátos kényszerpályájának volt egyik legnagyobb szőlész tudósa és tanára. Békéscsabán, az ottani Mezőgazdasági Szakközépiskolában 1943-ban szerzett kitűnő érettségi bizonyítványt. Tanulmányait a Kertészeti Főiskolán folytatta, s 1948-ban fejezte be a Magyar Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaság Tudományi Karán, ugyancsak kitűnő minősítéssel.
Még az évben a francia kormány ösztöndíjasa lett, 1948-1950 között a Montpellier-i Mezőgazdasági Főiskola Szőlőtermesztési Tanszékén a nagy nemzetközi tekintélyt szerzett Branas professzor mellett – akit büszkén tartott első számú tanítómesterének – volt gyakornok.
Francia nyelvtudásával, nemzetközi kapcsolataival pályája kezdetétől a világra tekinthetett, s mentes maradhatott mindenféle provincializmustól.
Hazatérése után, 1950. április 15-én a Kertészeti Egyetem jogelődjének Szőlőtermesztési Tanszékére nevezték ki tanársegédnek, attól kezdve e munkahelyen dolgozott. Hiába csábították magasabb fizetéssel az agrártárcához, később a Szőlészeti Borászati Kutató Intézetbe, katedrájához mindvégig hűséges maradt. 1959-ben „summa cum laude” minősítéssel egyetemi doktori címet szerzett. Kandidátusi, majd akadémiai doktori értekezését a szőlő metszése, fitotechnikai műveleteinek fejlesztése című témakörökből készítette. Az egyetemi tanári címet kissé későn, 1973-ban kapta meg, igaz, nem volt a párt tagja. 1972-78 között az egyetem termesztési karán oktatási dékánhelyettes volt, s nagy szerepet vállalt az egyetemi oktatás sokirányú fejlesztésében.
A Szőlőtermesztés című tantárgy valamennyi részterületét több mint négy évtizedig oktatta. Szőlőültetvények létesítése és termesztéstechnológiája, valamint Szőlőfajta-ismeret és fajtahasználat címmel egyetemi jegyzetet írt. E tananyagrészeket tartalmilag és módszertanilag jelentősen fejlesztette, s több kiadást megért szakkönyvekkel fémjelezte. Fajtakutató munkáját 1982-ig Zilai Jánossal végezte.
Már fiatal kutató korában az egyetem egyik legkiválóbb előadó tanárának tartották. Sugárzó, közlésre teremtett egyéniségét a korán jelentkező betegség sem tudta megtörni, teste szenvedett, szellemisége tündökölt, így volt ez a legvégső időkig. Az oktató munka területén végzett módszertani fejlesztő tevékenységéért többször részesült egyetemi kitüntetésben.
A szaknyelv folyamatos fejlesztése végett az MTA Nyelvi és Irodalmi Osztálya Magyar Nyelvi Bizottságával munkakapcsolatot alakított ki. E tárgyú újabb publikációi nagy elismerést váltottak ki.
Csepregi professzor úr az intézményhez való ragaszkodását fejezte ki azzal, hogy gondosan megőrzött és rendezett személyi iratgyűjteményét, életútjának tükrét, az egyetemi levéltárnak ajándékozta. A levéltári iratok tanúskodnak arról, hogy az 1963-as centenáriumi ünnepségek alkalmával, később a Kertészettörténeti Bizottságban szorgalmazta a hagyományok és a történeti értékek megbecsülését. 1993-ban – munkatársai közreműködésével – összeállította a Szőlőtermesztési Tanszék 50 éves jubileumi kiadványát.
Kutatási eredményei közül a tőkefejpusztulás és -süllyedés okainak feltárását, megszüntetésének módjait, a fitotechnikai műveletek minősítéséhez és fejlesztéséhez általa kidolgozott fitotechnikai mutatók országos elterjedését, a hagyományos és a korszerű tőkeművelés- és metszésmódok elméleti alapjai biológiai sajátosságainak feltárását, fejlesztését, a termelésbiztonság fokozását, a minőséget fokozó tényezők mélyreható és előremutató elemzését, az évjáratok minősítése és fajtaértékelés módszertanának kidolgozását, a szőlőfajták termesztési értékének meghatározását kell elsősorban kiemelni. Mindezek a gyakorlatban újabb tőkeművelésmódok adaptálásában, a fitotechnikai műveletek fejlesztésében, a fajtaösszetétel tudatos alakításában, a kiváló minőséget adó világfajták elterjesztésében mérhetők le.
Számos nemzetközi konferencián vállalt szekció elnöki, társelnöki feladatot. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a tudományos minősítésben. A kertészettudományi (PhD) doktorképzés programja szőlőtermesztés alprogramjának összeállítója, s annak vezetője volt.
Korszakalkotó könyveket írt, 1950-1992 között több mint 300 fontos munkát készített. Önállóan írt 12 szak- és tankönyvet, illetve egyetemi jegyzetet. Társszerzője volt 28 könyvnek, illetve kiadványnak. Részben társszerzőkkel 72 tudományos dolgozata, 99 szakcikke, 16 oktatással, részben annak fejlesztésével kapcsolatos közleménye jelent meg. Tudományos dolgozatainak egy része idegen nyelven jelent meg.
