Takarmánygyártás
Meghatározó baromfimennyiség előállításához ugyancsak elegendő takarmány is szükséges. Ebben az évben 360 ezer tonna tápot fognak gyártani, aminek a 65 százaléka gabona. Döntően kalászos és kukorica, azon kívül használnak repcemagot is, míg a fennmaradó 35 százalék a szójából és a premixekből tevődik össze. Már elindítottak egy szójaprogramot Kisvárdától nem is túl messze, igaz, nem Magyarországon, hanem Kelet-Szlovákiában. Szomotorban működik egy 40 ezer tonnás szójabab-feldolgozójuk, külön előny, hogy Szlovákiában ugyancsak a GMO-mentességre törekszenek.
Ott, Kelet-Szlovákiában, 1,5 vármegyében összesen több szójababot állítanak elő, mint hazánkban összesen. A szója mellett a gabonaellátás is erősen biztosnak látszik a szlovák oldalon. Ha megépül és működni fog a Master Good 2, akkor a takarmánygyártásuk is megkétszereződik, várhatóan 750-800 ezer tonnára növekszik a tápelőállítás. Ennek az 55 százaléka, tehát 500-550 ezer tonna vegyes gabona, ami már érezhető és érzékelhető tétel. Ha a fajlagos takarmányhasznosítást nézzük, abban is élvonalbelieknek számítanak, az európai top 10-be már rég bekerültek. Tudni kell, hogy ők nagy súlyú brojlert nevelnek, egy-egy turnusnak az átlag élő testtömege 2,85-2,95 kilogrammot nyom, s ennek az előállításánál 1 kg élő testtömegre 1,5-1,55 kilogramm tápot használnak fel. Ezt a tendenciát hosszú évek átlagában tudják felmutatni. A brojlereket 41-42 napig hizlalják, az elhullás 5-5,5 százalékos, de ennek a fele selejtezés. Az igényes vevők előírják az intenzív selejtezést, ami egyfajta elhullási többlet, s amin még lehet javítani.