A Nutrients című szaklapban nemrég megjelent tanulmány szerint ha kizárólag zöldség- és gyümölcsleveleket fogyasztunk, annak már három nap alatt is megmutatkoznak a negatív hatásai. Olyan változások indulnak meg a bél- és szájüregben élő baktériumok összetételében, melyek a gyulladással és a kognitív hanyatlással hozhatóak összefüggésbe – írja a MedicalXpress.
A Northwestern tudósai egészséges felnőttek három csoportját vizsgálták. Az egyik csoport csak klasszikus léböjtkúrát, azaz csak gyümölcs- és zöldségleveleket fogyasztott. Egy másik csoport a levek mellett teljes értékű, növényi élelmiszereket is evett, a harmadik pedig csak teljes értékű növényi alapú élelmiszereket fogyasztott. A tudósok többféle mintát vettek, például a nyálból, a szájüreg faláról, valamint székletmintát is a diéta előtt, alatt és utána is. Ezután génszekvenálási technikákkal azonosították a bennük lévő baktériumokat.

A csak leveket fogyasztó csoportban nőtt leginkább azoknak a baktériumoknak a száma, melyet a gyulladásokkal, valamint a bél áteresztőképességének változásával lehet kapcsolatba hozni. A teljes értékű növényi élelmiszert fogyasztók körében pedig kedvező változásokat tapasztaltak a bélmikrobiomban. A növényi élelmiszereket és leveleket vegyesen fogyasztó csoportban is tapasztaltak némi változást a káros baktériumok elszaporodása terén, de közel sem volt olyan súlyos, mint akik szigorúan léböjtkúrát tartottak.
„A legtöbb ember úgy gondol a gyümölcslevekre, mint egészséges tisztítókúrára, de ez a tanulmány felfedi az igazságot” – mondta Dr. Melinda Ring vezető szerző, a Northwestern Egyetemi Feinberg Orvosi Iskola Osher Integratív Egészségért Központjának igazgatója, az egyetemi kórház orvosa.
„A kevés rostot tartalmazó nagy mennyiségű gyümölcslé fogyasztása a mikrobiom egyensúlyának felborulásához vezethet. Ez negatív következményekkel járhat, például gyulladással és a bélrendszer egészségének csökkenésével” – mondta Ring.