
A többi a konyhában dől el
A céklafogyasztás kellemesebb élménnyé tehető bármilyen céklával legyen is dolgunk. Íz és tápérték szempontjából egyértelműen a legjobb nyersen enni. De nagyon szuper kevés zsiradékon pirítva is, hiszen ilyenkor előre tolakszik az édessége, illetve elhalványul a földes íz. Az ecetes pácolás, és a fermentálás pedig azért zseniális, mert a savak elnémítják a geozmint. Tehát némi balzsam ecet, citruslé, vagy más savas összetevő (alma, bogyós gyümölcs, stb.) nagyon jól tud állni neki. Ja, igen, és van itt még egy jelentőségteljes apróság. Mivel a földes íz a héja körül intenzívebb, ezért a főzés, sütés előtti hámozással nagyban csökkenthető. Akkor nincs más hátra, mint használatba venni az ötleteket.
Céklás babburger: tisztítsunk meg 200 g céklát és egy közepes vöröshagymát. Leheletnyi olajon pirítsuk át a nagyobbacska darabokra vágott zöldségeket. Hagyjuk hűlni, majd keverjünk hozzájuk 250 g főtt, lecsepegtetett és megtört fekete babot, valamint 70 g főtt quinoát. Aprítóval zúzzunk mindent morzsás állagúvá. Aztán adjunk hozzá 40-50 g zabhelylisztet, 2-3 gerezd zúzott fokhagymát, 2 evőkanál szója szószt, 2 evőkanál élesztőpelyhet, sót, borsot, fűszerköményt, füstölt piros paprikát és gyúrjuk össze az alapanyagokat. Kissé képlékeny, könnyen formázható masszát kell kapnunk. Ha túl nedvesnek érezzük, tehetünk hozzá még egy kevés lisztet. Készítsünk 4 nagyobb vagy 8 kisebb burgert, amiket sorakoztassunk egy tányérra és tegyünk be a hűtőszekrénybe tíz-tizenöt percre. Vékonyan kiolajozott serpenyőben süssük ki egyesével.