0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

„A lehetetlent csak úgy rámondani valamire: gyávaság!”

Ifj. Vándor Zoltán és családja a gazdaság kihívásokkal teli mindennapjai ellenére kitartásuknak és innovatív megoldásaiknak köszönhetően nemcsak a tejtermelésben, hanem a saját feldolgozásban és értékesítésben is sikereket értek el.

Az, hogy még működünk, annak is köszönhető, hogy 10 évvel ezelőtt gondoltunk egy nagyot, elkezdtünk tejet feldolgozni. Ebben nagy segítségemre volt az egyik egyetemi tanárom, aki ellátott jó tanácsokkal, és átküldött a mosonmagyaróvári Tejkutató Intézetbe, ahol segítettek minket feleségemmel, aki azóta is nagy odaadással készíti a termékeket. Időközben Vándor Sajtműhely néven nyitottunk egy kis boltot, majd később a megújult pápai piaccsarnokba költöztünk, a boltunk a mai napig itt található. Üzletünkben termelői nyers tejet, friss és érlelt sajtokat és a már kistermelőknél megszokott joghurtokat, túrót, tejfölt értékesítünk. Örülünk, mert jók a vásárlóink visszajelzései, ami sokszor ad egy kis erőt akkor, amikor nehezek a gazdaság mindennapjai.

Ifj. Vándor Zoltán családi vállalkozásának tejtermékei

A közvetlen értékesítési vonalat mindenképpen szeretnénk fejleszteni, de sajnos kevés időnk marad erre, annyit felemészt a telepi munka annak ellenére, hogy – lehetőségeinkhez mérten – folyamatosan fejlesztjük a technológiát, hogy minél kevesebb munkaerőigény legyen.

A gazdaság erőssége szerintem a folyamatos fejlődés. Mert ha kis lépésekben is, de mindig igyekszünk fejleszteni, jobbá válni és alkalmazkodni a piac jelenlegi ellehetetlenítő politikájához.

Rengeteget dolgozunk, nekünk ez nem a munkahelyünk, hanem az életünk. A hibákból, pofonokból igyekszünk tanulni, és később elkerülni azokat.

Azt gondolom, hogy a szántóföldi munkákban való önellátás hatalmas előny. Ha sikerülne a magyartarka-állományunkat a megálmodott szintre fejleszteni, akkor állattenyésztési oldalon is kevésbé lennénk kiszolgáltatottak.

A gazdaság gyengesége, sajnos, a területi elhelyezkedése, ugyanis a környéken komoly teret nyertek olyan nagy gazdaságok, amikkel lehetetlen versenyeznünk. Persze, nem is akarunk, de mindennap érezzük, hogy milyen a kisebbségi sors, hogy mást ne mondjak: lokál­patriótaként egy külföldi céggel szem­ben.

Gyengeségnek tartom továbbá a munkaerőnek való kiszolgáltatottságot is. Elkeserítő, hogy a traktorost az ember nem győzi megfizetni, míg az állatok mellé pedig itt a környéken kizárólag a munkaerőpiac hajótöröttei jelentkeznek. Sajnos, ebből következik a közvetlen értékesítési oldal menedzselésének az elmaradása is, amit szintén gyengeségnek élek meg.

Tartástechnológia

Ifj. Vándor Zoltán családi vállalkozása

A tehenek egy mélyalmos istállóban, valamint a legelőn vannak.

Az etetőút és a jászol egy kültéri karám előtt kapott helyet, ahová fejés után térnek vissza az állatok, majd innen tudnak az istállóba vagy a legelőre továbbmenni. A néhai kötött tartású istállónk mellett, ahhoz hozzáépülve helyezkedik el a halszálkás rendszerű, 14 férőhelyes fejőházunk, amit egy jó barátommal, egyetemi szaktársammal építettünk. Ebben az istállóban tudjuk elkülöníteni az esetleges beteg egyedeket, valamint egy kamerával megfigyelt ellető box is itt lett kialakítva. Az épület túlsó felén található a borjúnevelő, ahol korcsoportonként külön fejlődhet a jövő generációja.

Legalább 70 darab fejt magyartarka tehenet szeretnénk elérni. Fontos, hogy automata fejéshez alkalmas tőgymorfológiával rendelkezzenek, és örülnék, ha a tejtermelésük a fajtára jellemző mennyiség magasabb szintjeihez közelítene. A jelenlegi állományunkhoz képest nagyobb, rámásabb egyedeket szeretnék, és kiemelt célom a lábak szerkezetének javítása is. Ezeken felül hosszú távon

A2-es tejet termelő egyedek tartása a cél.
Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: