0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. április 25.

„A lehetetlent csak úgy rámondani valamire: gyávaság!”

Ifj. Vándor Zoltán és családja a gazdaság kihívásokkal teli mindennapjai ellenére kitartásuknak és innovatív megoldásaiknak köszönhetően nemcsak a tejtermelésben, hanem a saját feldolgozásban és értékesítésben is sikereket értek el.

Szerző: Ifj. Vándor Zoltán

Ifj. Vándor Zoltán vagyok, édesapámmal, Vándor Zoltánnal és a feleségemmel, Vándor Erikával, valamit egy kollégánkkal gazdálkodom a Bakony nyugati lábánál fekvő Pápakovácsiban. A pápai Batthyány Lajos Szakképző Iskolában szereztem meg a mezőgazdasági tanulmányaim alapjait, majd pár évet dolgoztam hivatásos állományban. Miután főállású gazdálkodóvá váltam, Mosonmagyaróváron végeztem állattenyésztő mérnökként.

Ifj. Vándor Zoltán családi vállalkozásának állatai

Gazdaságunkat édesapám alapította 1996-ban, 50 darab holstein-fríz tehénnel és annak szaporulatával. Ekkor még elképzelni sem tudtam, hogy én valaha mással fogok foglalkozni, hiszen kisgyerekként, akkor még a helyi TSZ-telepen is folyamatosan az állatok és a gépek körül, valamint a földeken töltöttem az időmet. Azonban

az uniós csatlakozást követő a tejpiac árzuhanása miatt úgy döntöttünk, hogy ha a gazdálkodás másodállásnak meg is marad, nekem azért valami biztosabb megélhetés után kellene néznem.

A szükséges iskola elvégzése után Pápán rendőrként kezdtem dolgozni, majd rövid idő alatt a baleset-helyszínelői beosztásig jutottam.

A hivatásos állományban töltött idő alatt tudatosan készültem a váltásra, a Fiatal Gazda Pályázatból szerzett tőkével terveztem a gazdaságunkba való társulást. 2013-ban sikerült váltanom, és ezután kezdtem főként holstein-fríz, valamint jersey és magyartarka tenyészállatokat vásárolni. A kezdetekkor a mezőgazdaságon kívül igyekeztem mással is foglalkozni annak érdekében, hogy a mezőgazdaságból származó összes bevételemet vissza tudjam forgatni. A fő célom az volt ezzel, hogy a szántóföldi bérmunkák kiszolgáltatottságából kilépve önellátóvá váljak, miközben a gazdaság egyedlétszámát folyamatosan emeljük (mert a leírt kiadások fedezése miatt sokszor a kelleténél korábban selejteztünk) és jó minőségű tejet termeljünk. Mivel tudtam, hogy gyorsan sajnos nem tudunk váltani, folyamatos célként lebegett előttem, hogy a holstein-fríz-állományunkat lassan fejt magyartarkákra cseréljük. De ennek nem pusztán üzleti oka volt, hiszen mindig is nagyon tetszett nekünk a magyartarka fajta. A tejtermelése ugyan elmarad a holstein-frízétől, azonban szerényebb körülmények között is biztosan termel, és értékesítés esetén a szaporulatra vagy a hízó állatra is nagyobb a kereslet.

2021-ben egy kereskedő ismerősömmel folytatott véletlen telefonbeszélgetésnek köszönhetően vásároltam törzs­könyves magyartarka vemhes üszőket, melyek azóta a tenyészetem alapját képezik, és a jó arányú üszőszületésnek köszönhetően szép lassan fejlődik felfelé az állomány létszáma.

Ifj. Vándor Zoltán családi vállalkozásának állatai

Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: