
Szentes fontos hajtató körzet, ennek az innovatív termesztési formának köszönhetően szabályozott környezetben, precíz, szinte izolált környezeti viszonyok mellett – többek között termálvízzel fűtött zöldségházakban – tudnak a zöldségek fejlődni. Az időjárás hatásai alól azonban így sem tudják teljesen függetleníteni magukat a termelők. A forróságban például a zöldségházakban szükség van megfelelő szellőztetésre, párásító berendezésekre, árnyékolásra, automata öntözőberendezésekre, extrém forróságban pedig akár lassan már Magyarországon is felmerülhet az igény a hűtésre.
A klíma-, és egyébként a tápanyagszabályozásban is sokat segít a termelőknek a mesterséges intelligencia. Az időjárás-előrejelzésből modellezve ugyanis sokkal gyorsabban tudnak beavatkozni, és reagálni a klimatikus körülményekre, illetve ideális körülményeket teremteni a növényeknek például szellőztetéssel, árnyékolás, tápoldatozással.
Beindult a szemléletváltás
Nagypéter Sándor szerint beindult egy szemléletváltás a termelőknél: a DélKerTÉSZ-nél ugyan eddig is kiemelt szerepet kapott a folyamatos fejlesztés és a versenyképesség fokozása, de a klimatikus helyzet már tényleg minden termelő számára megmutatta, hogy a szélsőséges időjárási viszonyok egyre gyakoribbak lesznek, ezeknek a hatásait pedig technológiai fejlesztésekkel lehet tompítani. Ehhez pedig megfelelő támogatásra és kedvező finanszírozási feltételekre van szükség. A DélKerTÉSZ ezért tavaly 2 milliárd forinttal, idén pedig 1,6 milliárd forintértékben támogatja a beruházásokat. Amennyiben a tavalyi KAP kertészeti pályázatok nyernek, tagjainknál üvegházfejlesztések indulhatnak el, és mintegy 10 hektárnyi új felület jöhet létre.
Mindez azt jól mutatja, hogy

Szükség van idénymunkásokra
A fejlesztések mellett képzett kertészekre és idénymunkásokra is szükség van a hatékony termeléshez. Az egyszerűsített foglalkoztatás változása azonban a termelők számára komoly problémát jelent. Eddig foglalkoztatóként 120 napot lehetett idénymunkásként vállalni, 2025 júliusától azonban ez lényegesen lecsökken. Nagypéter Sándor szerint az egyszerűsített foglalkozás sokaknak a mentsvára, adott egy rugalmasságot, és segítette a munkába való integrálást.
Pozitív változás, hogy törvénymódosítás van folyamatban, hogy a 120 napon túl további 90 napot is lehet ebben a foglalkoztatási viszonyban alkalmazni ezeket a munkavállalókat.
Az idei várakozásokról Nagypéter Sándor elmondta, hogy a DélKerTÉSZ termelői erősek a belföldi piacon, külpiacokon pedig komoly lehetőségeket látnak: jelentős ugyanis az igény a magyar paprika- és paradicsomfélékre. Bár a hazai piacon továbbra is jellemző, hogy a magyar vásárlók elsősorban az akciós termékeket keresik, a DélKerTÉSZ 2025-ben óvatos emelkedésre számít a zöldség- és gyümölcsfogyasztásban, ami lassan visszatérhet a 2019-es szintre. A szövetkezet vezetője szerint a fogyasztás bővülését segítheti, hogy tervek szerint a nyugdíjasok áfamentesen vehetnek zöldségeket és gyümölcsöket, ez ugyanis extra keresletet generálhat a piacon.
