A dália Közép-Amerika, és Mexikó hegyvidéki területeiről származik, ahol az őslakos aztékok nagyon is jól ismerték. Számukra nem csupán dísznövény volt, hanem élelmiszerként is fogyasztották és gyógyászati célokra is használták (vízhajtóként és epilepszia kezelésére).
Európa meg akarta ismeri a dáliát
II. Fülöp spanyol király 1570-ben Mexikóba küldte orvosát, és botanikusát, Francisco Hernández de Toledot, hogy tanulmányozza az ország természeti erőforrásait, beleértve a növényvilágot is. Hernández hét évet töltött Mexikóban, ez idő alatt részletesen dokumentálta a helyi növényeket, köztük a dáliát is.
Dália Georgina
Vicente Cervantes a mexikóvárosi botanikus kert igazgatója kulcsszerepet játszott abban, hogy a dália európai földre juthasson. Ő küldte 1789-ben az első bizonyítottan életképes dália magokat a madridi királyi botanikus kert igazgatójának, Antonio José Cavanillesnek, akinek 1791-ben sikerült kicsíráztatni a magokat. Mellesleg neki köszönhetjük általunk ismert nevét is, mivel a svéd botanikus, Andreas Dahl tiszteletére Dahlia névre keresztelte. Azonban ezzel kapcsolatban a németek nemtetszésüket fejezték ki, mivel ők azt szerették volna, hogy az „új” növényt neves botanikusuk Johann Gottlieb Georgi után Georginának nevezzék. Habár a nemzetközi botanikai közösség Cavanilles elnevezését fogadta el, a németek sokáig nem nyugodtak bele, hogy ellenük döntöttek, ezért német nyelvterületen a dáliát még a 19. század közepén is előszeretettel emlegették Georgina néven.
Leghíresebb rajongója
De az a hír járja, hogy mivel erősen ragaszkodott hozzájuk, és nem óhajtotta megosztani másokkal, egy idő után már nem tudta megvédeni drága növényeit az idegenektől, ezért végül mindet megsemmisítette.
