Közmegegyezés van arról, hogy a teljes kiőrlésű egészségjavító

Mindezek ismeretében szakmai konszenzus, hogy megfelelő minőségű alapanyag esetén a teljes értékű gabonák fogyasztása érdemben hozzájárulhat a lakosság egészségi mutatóinak javításához. A hazánkban rendkívül gyakori zsírmáj, a 2-es típusú cukorbetegség, az érelmeszesedés, a magas vérnyomás vagy a kedvezőtlen koleszterinszint mind olyan civilizációs betegségek, amelyek kockázata csökkenthető lenne, ha a finomított gabonák helyett döntően teljes kiőrlésű változatok dominálnának az étrendben. Nem napi 50 gramm „alibikenyérre” van szükség, hanem strukturális arányváltásra.

Ezeket sokan étrend-kiegészítőkből próbálják pótolni, miközben egy változatos, teljes értékű gabonaalapú étrend természetes módon biztosíthatná a bevitel jelentős részét. Emellett a gabonák értékes növényi fehérjeforrások is.

A diverzifikáció kérdése szintén kulcsfontosságú. A búza mellett egyre gyakrabban kerül szóba a zab, de a hazai termesztési és fogyasztási kultúrában még mindig marginális szereplők a cirok, a köles vagy a hajdina. Az ősgabonák, mint a tönke vagy a tönkölybúza, részben már visszakerültek a köztudatba, de elsősorban magasabb fehérjetartalmuk miatt emlegetik őket. Pedig termesztésük a biodiverzitás fenntartása szempontjából is jelentős, ami agrárökológiai nézőpontból legalább ilyen fontos érv mellettük.

A rostbevitel növelése sok esetben könnyebben megoldható lenne teljes értékű gabonákkal, mint kizárólag zöldségfogyasztás erőltetésével. Ráadásul a hőkezelés nem ellenség:

A kihívás ma már nem csupán szakmai, hanem kommunikációs is. A teljes kiőrlésű és ősgabonák gyakran a „tudatos, városi, jól kereső” réteg privilégiumaként jelennek meg a közbeszédben. Kétségtelen, hogy ezek a termékek sokszor drágábbak, ugyanakkor laktatóbbak is, így a tényleges felhasználási arányuk alacsonyabb lehet. Az egészséges és ökológiai szempontból fenntartható alapanyagok nem válhatnának sznob szimbólummá. Ebben a szemléletformálásban kulcsszerepe lehetne az ágazati szereplőknek és kutatóintézeteknek – például az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet – egy átfogó, közérthető kampány révén. Ha a Kárpát-medence agrárhagyományaira valóban büszkék vagyunk, akkor a kommunikációnak nemcsak a termelési volumenről, hanem a beltartalmi értékekről, a fajgazdagságról és az egészségügyi összefüggésekről is szólnia kellene.