Műhelytitkok
Tibor halkszavú, szerény ember. Arról mesél, a ’70-es évek táncházmozgalmai, és a Röpülj páva tévés népdalverseny hozták vissza a citera népszerűségét. Ahogy a városi fiatalság a népi kultúra felé fordult, úgy alakultak népdalkörök és citerazenekarok is. Pedig hajdan, miként két dudás sem fért meg egy csárdában, két citerás se nagyon tudott együtt játszani. Mára sokat finomodott a hangzás. Művészeti alapiskolákban, zeneiskolákban az egyik legkedveltebb hangszer, és a zeneművészeti egyetemen is képeznek citeratanárokat.
Betekinthetünk a műhelybe is, ahol katonás rend honol, vésőtől szorítóig szinte „vigyázzban” áll a szerszámok sokasága. A falon sablonok, műszaki tervek, rajzok. A nagyobb gépek külön helyiséget kaptak a többszintes családi házban, amit vendéglátónk évtizedek alatt saját kezével épített fel. Fúrógép, gyalugép, szalagfűrész, csiszológép szolgálja ma már a munkát. A szépen csengő-bongó citerához jól megválasztott faanyag is kell. Régebben az egyszerű vályúciterát egyetlen fahasábból vájták ki. E kényszerű kompromisszum hátránya volt, hogy a félkemény fa nem tartotta a hangolószögeket, a keményfa pedig nem szólt jól. A különböző anyagok más-más célt szolgálnak a hangszeren.
Utazó hangszerek
A hangszereknek, akárcsak készítőjüknek, kalandos sorsuk volt. Az első citerák készítésétől Gáts Tibor még kerek tíz évig dolgozott Gödöllőn agrármérnökként. Közben sorra kapta a népművészeti kiállítások, pályázatok díjait. A Konsumex külker vállalat kivitte citeráit a híres frankfurti Musikmesse-re, Európa legnagyobb zene- és hangszeripari vásárára. És, láss csodát: ott ismerte meg munkáit a magyar Triál sport-, hangszervállalat is. Így, mikor megszűnt Szegeden a gyári citerakészítés, fölkeresték a mestert és évi 100 citerát kértek. Nem sokat gondolkodott, otthagyta munkahelyét. „Azt a tevékenységet választottam, ahol rögtön látom a munkám értelmét, eredményét. Nem túl jövedelmező foglalkozás, viszont jó érzéssel tölt el, hogy hangszereimmel örömöt okozok.” Rendszerváltás után a nagyvállalat széthullott, de sok rendezvény megindult akkoriban. Mesterségek Ünnepe, táncház- találkozók, vásárok, ahol országszerte megismerték a hangszereit. Rangos nemzetközi eseményeken is részt vett.
A 77 esztendősen is aktív hangszerkészítő mester nagy értéknek tartja, hogy a természettel és a művészettel mindig szoros kapcsolatban élt a családja. „Dédapám, Gáts Károly fővadász volt Somogyban, Béndekpusztán, Niczky gróféknál. Régi erdészeti lapokban olvasható a neve. Mi is a Balatonnál, víz- és természetközelben éltünk kiskoromban a szüleimmel. Anyám festészetet tanult, Rudnay-tanítvány volt, apám Ludovikát végzett katonatiszt. Mindketten tehetségesen festettek, rajzoltak. A történelem úgy intézte, hogy anyám óvónő lett, apám mozigépész. Az ötvenes években megalakították a Somogyi Tücsök Bábszínházat, aminek összes díszletét és bábját maguk készítették. Így öcsémmel mi is korán belekóstoltunk a kézműves alkotásba.”
