Nem csak a hőmérsékletet kell mérni
A hőérzeti indexek, köztük a Hőmérséklet-Páratartalom Index (Temperature Humidity Index, THI) használata fontos segítség lehet, de nem mindegy, hogy melyik indexet alkalmazzuk. Többféle THI létezik, és ezek különböző mikroklimatikus tényezőket, eltérő súlyozással vesznek figyelembe.
A hőterhelési indexek lényege, hogy nem kizárólag a hőmérsékletet, hanem például a relatív páratartalmat is figyelembe veszik, és egyetlen értékben próbálják kifejezni a hőterhelés mértékét.
A korábban széles körben alkalmazott, az NRC 1971-es ajánlására visszavezethető besorolás szerint 72-es THI-értéktől számoltunk enyhe hőstresszel, azonban Zimbelman és Collier újabb vizsgálatai felhívták a figyelmet arra, hogy nagy tejtermelésű teheneknél már 68-as THI mellett is megjelenhetnek mérhető kedvezőtlen hatások.
Fontos azonban tudni, hogy a hagyományos THI nem veszi figyelembe megfelelően a légmozgást és a sugárzásból származó hőt. Legelőn tartott állatoknál például más indexek, például a Heat Load Index (HLI) alkalmazása lehet célszerűbb. Mindig az adott állatfajhoz, fajtához, hasznosítási irányhoz és tartási környezethez kell igazítani a választott mutatót.
A víz és a takarmányozás kulcskérdés
Víz nélkül nincs élet, és hőségben ennek még nagyobb jelentősége van. Nemcsak mennyiségi, hanem minőségi kérdésről is beszélünk.
Egy intenzíven termelő tejhasznú tehén akár 150–200 liter vizet is igényelhet naponta. Egyetlen ivás alkalmával akár 15–20 liter vizet is felvehet nagyon rövid idő alatt. Ezért megfelelő vízhozamú és megfelelő kialakítású itatókat kell biztosítanunk.
Intenzíven termelő tejhasznú tehenek számára az úgynevezett labdás itatók nem tekinthetők ideális megoldásnak. Ezek inkább húsmarhánál vagy növendékeknél lehetnek praktikusak, például fagyvédelem miatt. Tejelő teheneknél inkább nyílt vízfelületű itató javasolt, amelyekből az állat könnyen és gyorsan fel tudja venni a szükséges mennyiséget és jól tisztíthatóak.
Irányadó értékként 4–6 centiméter lineáris itatófelületet érdemes biztosítani tehenenként. Az összes itatókapacitás kiszámításakor a szarvasmarhára jellemző társas viselkedést is figyelembe kell venni. A szarvasmarhánál erős a hierarchia, és az alárendelt állatok sokszor nem szívesen konfrontálódnak a domináns egyedekkel.
Ezért még akkor is érdemes több itatót elhelyezni, ha matematikailag egyetlen itató is elegendő lenne a 4-6 cm lineáris itatófelület-hozzáférés biztosításához. Legalább két itató javasolt, így a rangsorban alárendelt állatoknak is nagyobb esélyük van megfelelő időben inni.
A víznek fizikailag, kémiailag és biológiailag is megfelelő minőségűnek kell lennie. Hűvös vizet érdemes biztosítani, de a jéghideg víz itatása nem javasolt. Kérődzőknél a bendőben egy összetett mikrobiális ökoszisztéma működik, és a túl hideg víz minden egyes itatáskor kedvezőtlenül hathat a mikroflórára. A 17–20 °C-os víz megfelelőnek tekinthető. A szennyezett, nem megfelelő minőségű víz két szempontból is problémát jelent. Egyrészt csökkenti a vízfogyasztást, ami közvetlenül a szárazanyag-felvételt is visszaveti. Másrészt fertőzésközvetítő közeg lehet, ami hőstressz idején, az immunrendszer gyengébb működése mellett különösen veszélyes.
Az etetési gyakoriság szintén fontos. A napi egyszeri, nagy adagban történő etetés nem ideális, különösen hőségben, mivel ilyenkorkülönösen fontos a TMR vagy PMR aerob stabilitása, mert a jászolban gyorsabban megindulhat a másodlagos felmelegedés és utófermentáció. Ennek megelőzésében az etetési gyakoriság mellett már a silóbontás technológiájának is szerepe van: fontos a tömör, minél kisebb felületű silófal és a megfelelő silómaró technológia.
