Az EU már májusban bejelentette, hogy Brazíliát leveszik azon, a szabályoknak megfelelő országok listájáról, amelyek bizonyos állati eredetű termékeket exportálhatnak az unióba.
A bizottsági szóvivő újságíróknak elmondta, hogy az EU nem kapta meg a szükséges garanciákat arra vonatkozóan, hogy Brazília betartja az unió azon előírását, amely szerint antimikrobiális szereket nem szabad az állatok növekedésének serkentésére használni – írja a Reuters.
– tette hozzá a szóvivő.

A marhahús tekintetében – amelyből Brazília 2025-ben az EU második legnagyobb beszállítója volt – az EU olyan garanciákat kért, amelyek az állatok teljes életciklusára kiterjednek. A Bizottság nem közölt időpontot arra vonatkozóan, hogy mikor oldhatják fel az importtilalmat.
Az EU emellett tiltja olyan antimikrobiális szerek – köztük antibiotikumok – alkalmazását is az állatoknál, amelyeket emberek kezelésére használnak.
A brazil húsimport nem először kerül felfüggesztésre. Tavaly májusban kifejezetten a baromfitermékekre vezettek be tilalmat. Ennek oka azonban a madárinfluenza volt. Brazíliában, Rio Grande do Sul államban egy kereskedelmi baromfitelepen magas patogenitású madárinfluenzát (HPAI) mutattak ki. Erre reagálva az EU felfüggesztette a brazil baromfi és baromfitermékek importját. Hasonló korlátozásokat több mint 30 ország vezetett be, köztük Kína, Japán és Dél-Korea. A tiltás azonban nem volt tartós, szeptembertől újraindult a kereskedelem.





