Az előadás négy nagyobb fajtacsoportot különített el. A standardizált fajtáknál meghatározott fajtajelleg és tudatos szelekció érvényesül, míg a tájfajták elsősorban egy adott környezethez alkalmazkodtak, ezért rendszerint nagyobb változatosságot őriznek. Értékesek lehetnek azok a vadult állományok is, amelyek hosszabb időn át genetikailag elkülönülten maradtak fenn. Az ipari vonalak ezzel szemben erőteljes emberi szelekció eredményei, és elsősorban nagy, kiszámítható termelési teljesítményre tenyésztették őket.
A tenyésztési stratégia attól is függ, milyen fajtáról van szó. Egy jól alkalmazkodott tájfajta túlzottan egységes, intenzív termelési rendszerhez igazítása könnyen csökkentheti a benne rejlő genetikai változatosságot.
A szelekció tehát a fajtafenntartásban is nélkülözhetetlen. Lényege, hogy nem minden egyed vesz részt a következő nemzedék létrehozásában, így egyes tulajdonságok nagyobb eséllyel öröklődnek tovább. Ehhez azonban szükség van genetikai különbségekre az állatok között, ha egy adott tulajdonságban nincs változatosság, arra szelektálni sem lehet.
A túl erős szelekció is veszélyes
Az előadás egyik legszemléletesebb példája a holstein szarvasmarha volt. Az Egyesült Államokban a mesterséges termékenyítésben használt holstein bikák több mint 99 százaléka mindössze két apaállatra vezethető vissza. Az erős szelekció miatt beszűkült genetikai háttér később már komoly problémát jelentett, ezért a genetikai változatosság növelésére az 1950-es évekből származó, lefagyasztott spermát is felhasználtak.
Fotó: MMG/Csatlós Norbert
A másik végletet a kritikusan veszélyeztetett populációk jelentik, ahol szinte minden megszülető egyed megtartására szükség lehet. Ez egy majdnem eltűnt faj esetében indokolt lehet, de a gazdasági haszonállat-fajták hosszú távú fenntartásában egyik szélsőség sem kedvező.
A ritka fajtáknál ezért különösen fontos a vérvonalak tudatos kezelése. A közeli rokonok párosítása ugyan segíthet bizonyos tulajdonságok rögzítésében, de túlzott alkalmazása ronthatja az állomány életképességét.
A fajtafenntartás ezért nem áll meg egy-egy gazdaság határánál. A tenyésztő saját céljai mellett azt is figyelembe kell venni, milyen állapotban van a fajta teljes tenyészpopulációja, mely vérvonalak gyakoriak, és melyek vannak eltűnőben. Ehhez pontos nyilvántartás, hosszú távú tenyésztési terv és a tenyésztők közötti együttműködés szükséges. Így őrizhető meg egyszerre a fajta genetikai sokfélesége, jellegzetes típusa és használati értéke.
