0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. február 28.

Vegák lesznek a svédek?

A svédországi Mezőgazdasági Bizottság adatai szerint a svédek egyre kevesebb húst fogyasztanak. 2018 első 9 hónapjában több mint egy kilóval csökkent az egy főre jutó húsfogyasztás.

Åsa Lannhard mezőgazdasági adatelemző a Radio Swedennek nyilatkozva elmondta: a hús helyett egyre több zöldséget fogyasztanak a svédek. A jelenség mögött azonban több, egymástól független ok is áll.

A húst elhagyók egy része jellemzően csak a divatot követi, döntéseik mögött nincsenek etikai vagy egészségügyi okok.

Másik részük tisztában van vele, hogy csökkentenünk kell a fogyasztásunkat annak érdekében, hogy kisebb legyen a klímára gyakorolt negatív hatásunk. Vannak, akik tudatosan esznek kevesebb húst és egyre több zöldséget, gyümölcsöt, az egészségük megőrzése érdekében. A negyedik csoport tagjai pedig az állatjólétre hivatkozva válnak vegetáriánusokká.

Tehát nem arról van szó, hogy az emberek anyagi okokból nem engedhetik meg maguknak a húsos étrendet.

Sőt, a húsfogyasztás egyre inkább a prémium minőségű, Svédországban előállított húsok felé tolódik el.

5-6 évvel ezelőtt még azt látták az adatokban, hogy a külföldről érkező olcsóbb termékekkel a svéd áruk nem tudták felvenni a versenyt. Az utóbbi időben azonban egyre tudatosabbak a vásárlók: előtérbe kerültek olyan tényezők, mint az állatjólét, az antibiotikumok használatának korlátozása, és a helyi termékek. Ezek egyre fontosabbak a vásárlók számára, ugyan az ár még mindig fontos tényező, de nem ez alapján döntenek a svéd fogyasztók.

Svédországban egyébként 1990 óta folyamatosan csökken a húsfogyasztás, azonban idén volt a leglátványosabb: eddig 3 százalékos a visszaesés.

Forrás: www.rcinet.ca/eye-on-the-arctic