A Pátzcuaro-tavi szalamandra (Ambystoma dumerilii) a híres axolotl (A. mexicanum) távoli rokona, mely szintén a kihalás szélén áll a vadonban. A helyiek által achoque-nak nevezett kétéltű egyedül a Pátzcuaro-tóban él. Hasonlóan az axolotlhoz nem fejlődik ki, lárva formában éli le az életét. Emiatt egész életében megtartja külső kopoltyúját, ami mellett azonban jól fejlett tüdeje is van. A légcsere azonban jellemzően a bőrén és a kopoltyúján keresztül folyik. Stressz, vagy ritka esetben a szaporodás miatti hormonváltozások okán azonban elindulhat az átalakulása, ami során elveszti kopoltyúit.

A faj túlélése érdekében a Michoacana Egyetem biológusai a helyi őslakosokat is bevonták a szalamandrák megőrzésébe – írja a Phys.org. Anyagi támogatással motiválják a halászokat, hogy egyrészt segítsenek begyűjteni az achoque petéket, másrészt a visszatelepített lárvákra vigyázzanak, amíg el nem érik a kellő méreteket.

Az achoque túlélése egy hajszálon múlik

Froylan Correa, egy helyi halász úgy ismeri a tavat, mint a tenyerét, így a peték begyűjtése nem okoz számára gondot. Ezek aztán Rodolgo Perez laboratóriumába kerülnek, a Michoacana Egyetemre, ahol sokkal jobb esélyeik vannak a kikelésre.

A Pátzcuaro-tavi szalamandra az axolotlokhoz hasonlóan rendkívüli regenerációs képességekkel rendelkezik. Az elvesztett végtagjaikat képesek újranöveszteni. Emiatt ezek a fajok nagyon gyorsan a tudományos érdeklődés középpontjába kerültek. Azonban az őslakosok számára táplálékként is szolgált ez a faj, valamint a légzőszervi megbetegedések gyógyítására is használták.

Most azonban a helyiek is a védelmükért dolgoznak. A tudománnyal karöltve igyekeznek stabilizálni a populációt. A becslések szerint 80-100 egyedből áll a vadonélő példányok száma, és ennél jóval több egyedet tartanak fogságban. 40 éve még jóval több állat élt eredeti élőhelyén. A mostani erőfeszítéssel remélhetőleg sikerül egy megfelelő egyedszámú állományt létrehozni, mely képes ellenállni a környezeti tényezőknek.