Szerző: Bidnay Petra
A modern állattenyésztés és takarmányozástan egyik legfontosabb kihívása a rendelkezésre álló alapanyagok biológiai értékének maximális kihasználása. Bár a gazdálkodók és takarmánygyártók nagy figyelmet fordítanak a nyersfehérje-, az energia- és a vitaminszintek optimalizálására, a háttérben gyakran olyan láthatatlan tényezők állhatnak, amelyek aktívan rontják az emésztés hatékonyságát. A takarmányok antinutritív anyagai olyan természetes eredetű vegyületek, amelyek rontják az ízletességet, gátolják az emésztőenzimek működését, vagy komplexet képezve megkötik a létfontosságú ásványi anyagokat és aminosavakat.
A takarmányok antinutritív anyagainak csoportosítása többféle módon lehetséges. Megkülönböztethetjük őket kémiai sajátosságaik alapján, ugyanakkor mivel egy-egy növényi alapanyag gyakran több különböző hatóanyagot is tartalmaz egyszerre, a gyakorlatban az eredetük alapján történő csoportosítás is indokolt.
Az emésztőenzimek ellenségei és a fehérjehasznosítás gátjai
A takarmányozásban talán a legismertebb és legnagyobb jelentőséggel bíró csoportot az enzimgátlók alkotják. Ide tartoznak a szerin-proteáz inhibitorok, mint például a tripszin- és kimotripszin-inhibitorok. Ezek a fehérje természetű anyagok elsősorban a hüvelyes magvakban, kiemelten a szójában találhatók meg. Működésük lényege, hogy specifikusan kötődnek a hasnyálmirigy által termelt fehérjebontó enzimekhez, ezzel megbénítva azok aktivitását. Ennek közvetlen következménye a fehérjék emésztésének drasztikus romlása, ami a vékonybélben felszívódó aminosavak mennyiségének csökkenéséhez vezet. Az állat szervezete próbál kompenzálni: a hasnyálmirigy túltermelésbe kezd, ami szervmegnagyobbodáshoz és metabolikus stresszhez vezethet. Szerencsére a hazai takarmányiparban alkalmazott modern eljárások, mint a nedves hőkezelés vagy az extrudálás, képesek ezen inhibitorok jelentős részét inaktiválni, így a megfelelően kezelt szójadara már biztonsággal etethető.
Ez az enzim a karbamidot vízzé és ammóniává bontja. A kérődző állatok esetében, ahol a takarmányadagot gyakran egészítik ki nem fehérje természetű nitrogénforrásokkal (NPN), az ureáz jelenléte rendkívül veszélyes lehet. Ha a takarmányban túl sok az aktív ureáz, az a bendőben hirtelen ammóniafelszabadulást okoz, ami gyorsan átlépi az állat toleranciaküszöbét, és súlyos, akár végzetes ammóniamérgezéshez vezethet.
Fotó: Pixabay
A lipoxigenáz enzim szintén a hüvelyesekben, például a csillagfürtben fordul elő. Hatása közvetett, de annál rombolóbb: a telítetlen kettőskötések oxidációja révén károsítja a telítetlen zsírsavakat, valamint oxidálja a karotinoidokat, az A- és az E-vitamint. Ez nemcsak a takarmány tápértékét csökkenti, hanem az avasodási folyamatok felgyorsításával az ízletességet is rontja, ami az állatok takarmányfelvételének visszaesését eredményezi.
