A vidéki élet számos nehézségekkel jár. A növénytermesztésben és az állattenyésztésben egyaránt rendszerint jelentkező kétkezi munkáktól kezdve az időjárás viszontagságaihoz való alkalmazkodáson és kiszolgáltatottságon át egészen a természet törvényszerűségeinek hangjain, szagain keresztül.
Sokan megbotránkoznak az állattartók állatainak hangoskodásától, vagy éppen a trágya elviselhetetlen szagától. Nem egy eset került már napvilágra ebből az okból kifolyólag, hogy a szomszédok által feljelentés érkezett a rendőrségre, hogy hangos az állat, büdös a trágya. Pedig ez is a vidéki lét része.
Franciaországban elejét vették ennek, és mostantól törvény védi a vidéki élethez hozzátartozó jellegzetes hangokat és szagokat.
Vagyis ezentúl a városból vidékre kiköltözők nem perelhetnek olyan dolgok miatt, mint a kakas kukorékolása vagy az istállóban élő állatok szaga.
Az egész egy a francia vidéken élő kakasnak, Maurice-nek köszönhető, aki túlságosan is hangosan kukorékolt a szomszédok szerint, és csendháborítás miatt feljelentették. Ügye a bíróságot is megjárta.

Ez pedig valóságos lavinát indított el. Az ügy végére a pontot Joël Giraud, a francia kormány vidékfejlesztési minisztere tette.
Ennél fogva a törvény védi a kakaskukorékolást, a tehénkolompolást, a tücsökciripelést, az állatokból áradó szagokat, de még a kora reggel dolgozó traktorokat is, mondván, ezek hozzátartoznak Franciaország vidéki örökségéhez.


