Back to top

A franciák dolgoznak a vegán „tojáson”. De miből készítik?

Francia vállalkozók fejlesztik a csirketojás növényi alapú alternatíváját, aminek még héja is lesz. A növényi alapú „tojás” teljes helyettesítője szeretne lenni a hagyományos tojásnak.

A francia vegán márka, Les Merveilloeufs a csirketojás növényi alapú alternatíváján dolgozik. A növényi „tojás” épp úgy néz ki, és olyan ízű, mint az igazi. De miből készül?

Két biológus, Philippine Souléres és Sheryline Thavisouk, alapított egy vegán „tojásokat” gyártó céget. A márka elnevezése (Les Merveilloeufs) két szóból ered: a „merveilleux” jelentése csodálatos, az „oeufs” pedig tojást jelent.

A „csodálatos tojás” receptje még fejlesztés alatt áll, de a két cégalapító már megerősítette a Euro News hírcsatornának, hogy hüvelyesekből készül a vegán „tojás”.

Hogy igazán élethű és hiteles legyen majd a növényi eredetű „tojás”, héja is lesz. Jelenleg ez műanyagból készül, de már fejlesztik az új, környezetbarátabb megoldást.

A növényi alapú „tojás” teljes helyettesítője szeretne lenni a hagyományos tojásnak. Nem pusztán azzal, hogy héja van, hanem azzal is, hogy lehet belőle, főtt-és tükörtojást, valamint rántottát készíteni. Sőt, sütemény keverékekhez is hozzáadható.

A legnagyobb kihívást a vegán „tojásfehérje” habbá verése jelenti, de az alapító biológusok ezzel az akadállyal is szeretnének megküzdeni.

A „csodálatos tojás” kissé kevesebb zsírt és proteint tartalmaz, így a kalóriaértéke alacsonyabb. Az íze is nagyon hasonlít majd az eredetire.

„Bonyolult leírni, milyen a tojás íze. Mindenesetre az általunk fejlesztett Merveilloeufs a csirketojáshoz hasonló lesz, egy enyhén kénesebb ízvilággal”

– mondták a biológusok.

A vegán termékek aranykorukat élik, egyre nő az igény irántuk. Az alapítók is emiatt vágtak bele a „tojás” üzletbe, másrészt azért, mert úgy érezték, a tojás az az étel, amit nagyon sokrétűen felhasználunk, és nagy szükség van rá.

Nem ők az egyetlenek, akik vegán „tojás” gyártásába kezdtek. A kaliforniai JUST márka is ezzel foglalkozik. Növényi alapú „tojás” terméküket mungóbabból készítik, és folyékony formában, palackozva kapható.

A Les Merveilloeufs cég által fejlesztett „tojások” idén márciusban kerülnek a boltokba.

 

 

Forrás: 
livekindly.co

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Együnk fenyőt

A lucfenyő étkezési felhasználása érthető okokból a fenyvesekben gazdag területeken terjedt el, így például Erdélyben. Étkezési célra a zsenge, még világoszöld hajtásait gyűjtsük a lucfenyőnek, aminek a mostanában van itt az ideje.

Anyagilag is elismerik a jó és gyors munkát

A szentesi Árpád-Agrár Zrt. kertészetében a járványügyi helyzetben sem torpant meg a munka. Nem szembesültek munkaerő-hiánnyal. Ellenkezőleg, folyamatosan keresik a céget az állást keresők. Népszerűségük titka a bevezetett munkaerő-megtartó program.

Közép-Európában már 6 ezer éve sörözünk

Egy gabonafélék kimutatására kifejlesztett eljárás alapján már a neolitikumban, 6 ezer évvel ezelőtt sört készítettek Közép-Európában az itt élők.

A román mezőgazdaság a koronavírus-járvány árnyékában

Felkészületlenül érte a romániai hatóságokat a koronavírus-járvány kirobbanása és terjedése. A második világháború óta nem volt precedens arra, hogy katonai rendeletekkel kormányozzák az országot, így az egészségügyi intézkedések mellett – érthetően – más téren is összevisszaság alakult ki. A járvány és következményei a mezőgazdaságot is érintették.

COVID-vakcinát termelő paradicsom

Egy mexikói egyetem kutatócsoportja bioinformatikai és számítógépes géntechnológiai eszközökkel keres paradicsomban expresszálható, vakcinaként alkalmazható antigéneket, ilyen növények fogyasztása ugyanis immunitást adna a koronavírus ellen.

Rekordmennyiségű sört főztek tavaly Csehországban

Rekordmennyiségű, 21,6 millió hektoliter sört főztek tavaly Csehországban, éves összehasonlításban 1,6 százalékkal többet, mint 2018-ban – közölte a cseh sörgyárak szövetsége szerdán Prágában.

Tízezer tonnánál is több műanyagot kell jövőre helyettesíteni a csomagolószakma érdekképviselete szerint - frissítve

Éves szinten több mint tízezer tonnányi terméket érinthet az egyszer használatos műanyagok küszöbön álló magyarországi tilalma - hívta fel a figyelmet a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) kedden. Frissítés: Az egyszer használatos műanyagok betiltásáról szóló javaslatot visszavonták.

A koronavírus-járvány lendületet ad a bioélelmiszereknek

A járvány ideje alatt a kiskereskedők világszerte jelentős növekedést tapasztaltak a bioélelmiszerek eladásában. Az Ecovia Intelligence piackutató előrejelzése alapján ez a tendencia az elkövetkezendő években is folytatódni fog.

Hamarosan kiderül mi van a maszk mögött

Az eddiginél is látványosabb, city light kampánnyal folytatódik a "Vedd a hazait! Védd a hazait!" mozgalom, amelyet a Magyar Termék Nonprofit (MTN) Kft. indított mintegy két hónapja. A cél továbbra is az, hogy a fogyasztók figyelmét a magyar termékekre irányítsák. Az új kezdeményezésről és az akció eddigi részleteiről online sajtótájékoztatón számolt be Benedek Eszter, a MTN Kft. ügyvezetője.

Nyúl a Faluhely majorból - Új magyar nyúlfajta-jelölt

Korábban írtunk a nyuszkanyakú palóc tyúkról és kitenyésztőjéről Földi Gyuláról, akinek hazája a mátranováki Faluhely major. Nos, ugyanerről a portáról ezúttal egy új nyúlfajta kerülhet ki: a faluhely majori nyúl. Az első kiállítási eredmények már megvannak, a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségénél pedig megkezdődött a fajta elismerésének folyamata.