0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Duplájára nőtt 5 év alatt az ökológiai művelésű területek mérete

Magyarországon az ökológiai művelésű területek mérete az elmúlt 5 évben duplájára nőtt, a bővülés éves üteme alapján az ország a világrangsor 10. helyén, míg a biogyümölcs-ültetvény területe alapján a 12. helyen áll, az ökológiai gazdálkodásba bevont területek arányát tekintve pedig az európai középmezőnybe jutott - közölte az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) hétfőn az MTI-vel.

Az eredményeket méltatva azt is kiemelték, hogy a mezőgazdaságban is felértékelődik a fenntartható gazdálkodást támogató kutatás-fejlesztés és az ehhez kapcsolódó tudásátadás.

A szervezet ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a fenntarthatóbb termelést eredményező agroökológiai módszerek versenyelőnyt jelenthetnek Magyarországnak. Drexler Dóra fontos lehetőségnek nevezte az agroökológiai átállást, azon belül is ökogazdálkodást, sürgetve annak további fejlesztését.

Az ÖMKi a saját eredményei közül kiemelte, hogy a szakmai tudástáruk egyre népszerűbb a biokertészek körében, kísérleteik a fenntartható gazdálkodás fejlődését, míg előadásaik az elért eredmények terjesztését segítik.

A jó gyakorlatok megismertetéséhez a mezőgazdasági szaktanácsadási hálózatok is hozzájárulnak, és az ország legtöbb térségére jut már olyan szakember, aki az ökogazdálkodókat segíti.

Kiemelték továbbá a tájfajtákkal végzett kutatásaikat, a kenyérbúza-vizsgálatokat, és a feledésbe merült ősgabonák népszerűsítését. Az ÖMKi azt ígérte, hogy néhány héten belül a kereskedelmi forgalomba is eljutnak kísérleteik eredményei, a különleges ízű és egészséges biolisztek.

Forrás: MTI