Back to top

Élelmiszerinnovációkért dolgozik a MATE és a PENNY

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) együttműködési megállapodást kötött a PENNY üzletlánccal, az élelmiszermérnöki szakos hallgatók nagyvállalati elvárásokra történő felkészítése és az oktatás fejlesztése vonatkozásában. Az együttműködés keretében a PENNY innovációs termékfejlesztési pályázatot is hirdet a MATE hallgatóinak, ahol a vállalat jövendőbeli termékpalettáját keresik.

A MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézete mindig kiemelt figyelmet fordított az innovatív gondolkodásra és a tudományos eredmények gyakorlatban való alkalmazására, így több szabadalom és oltalom született már a falai között.

Ugyanígy kiemelt szempont a tehetséges hallgatók támogatása és innovatív gondolkodásra ösztönzése is, melyet a PENNY ötletpályázata még tovább erősít majd.

Fotó: MATE
Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, a MATE stratégiai és fejlesztési rektorhelyettese kiemelte, az egyetem sokszínű portfóliójának egyik kiemelten fontos szelete az élelmiszermérnöki képzés. Ezért nagyon fontos, hogy Magyarország legnagyobb agrárirányultságú egyeteme és a legjelentősebb üzletláncok közé tartozó PENNY együttműködése segítse a kereskedelem felsőfokú szakember utánpótlását. Az egyetem a gyakorlati képzés segítése mellett gyümölcsöző kapcsolatokat remél a kutatás-fejlesztés és az innováció területén is. Közös cél, hogy a megállapodás a mindennapok közös munkájában váljon valóra.

Az együttműködés keretében a Penny szakmai gyakorlati helyet is biztosít a hallgatóknak, szakemberei pedig részt vesznek az élelmiszerkereskedelem specializáció oktatási és szakmai munkájában.

„Vállalatunk életében eddig is kiemelt szerepet kapott a gyakornoki program, hisz fontosnak tartjuk, hogy a hallgatók, a pályakezdők az alapoktól ismerhessék meg a PENNY működését és a projektekben aktívan szerepet vállalva tegyenek szert gyakorlati szakértelemre. A MATE-val történő együttműködésnek köszönhetően nem csak a gyakornokságon keresztül ismerkedhetnek meg a hallgatók cégünk működésével, hanem kollégáink az oktatási, szakmai munkából is kiveszik majd a részüket” – mondta Florian Jens Naegele, a PENNY magyarországi vezérigazgatója.

Forrás: 
MATE

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A Dunántúlra összpontosul a szelídgesztenye-termesztés

Vas, Somogy és Zala megyében termesztik a legnagyobb felületen a szelídgesztenyét. Eme héjas gyümölcs egyedi íze mellett kiváló beltartalmi értékekkel is rendelkezik – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programja, az Európai Friss Csapat.

Lezárult az első hazai Plastic Pirates - Go Europe! kampány

Lezárult az első hazai Plastic Pirates - Go Europe! kampány, amelyben tizenöt magyarországi folyó és partszakasz mikro- és makroműanyag szennyezettségét kutatták a résztvevők - közölte a Tiszai PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesület az MTI-vel.

Intelligens permetezés Európában

Az idei SIMA kiállításon mutatta be Európában a John Deere a növényvédő permetezőgépeihez kifejlesztett See & Spray funkciót. A gépeket az amerikai vállalat hollandiai gyárában, Horstban gyártják.

3 szuperélelmiszer, amit mindennap fogyasztani kellene 40 éves kor felett

Az egészséges táplálkozás legfontosabb célja, hogy a szervezetet olyan tápanyagokkal lássuk el, amelyekre a fejlődéshez szüksége van. És ahogy egyre idősödünk, bizonyos tápanyagok még inkább nélkülözhetetlenné válnak a jólétünkhöz.

Egy pincészet, három borvidék

„Alkotás gondosság, alaposság, értékek, megőrzés, kitartás, szeretet, öröm, szépség, báj, egyszerűség, érzés, értelem, egyediség” – ezen irányelvek mentén hozta létre Zsirai Csaba a Zsirai Pincészetet, amit Zsirai Petra és Kata örökségül kapott édesapjuk elhalálozásával. Álmát lányai teljesítik be, amelyről és a pincészet mindennapjairól Zsirai Kata beszélgetett Viniczai Sándorral, a Borászati Füzetek felelős szerkesztőjével az MMG Direkt legutóbbi adásában.

Csökkent a kukorica ára Lengyelországban

Végéhez közeledik a szemes kukorica betakarítása Lengyelországban, mégsem felhőtlen a lengyel gazdák öröme, mert továbbra is nagy mennyiségű import kerül az országba Ukrajnából, ami a belföldi termés árát lenyomja.

Vegán „sajtok”: mi van bennük, ha tej nincs?

A közelmúltban többen is azzal magyarázták a sajtok árának drasztikus megemelkedését, hogy a 2,8 százalékos tejen ársapka van, emiatt ezt veszik többen, így kevesebb alapanyag marad és drágább lesz, amiből sajt készülhetne. Érdemes megkóstolni pár növényi alapú sajthelyettesítő terméket, bár az a rossz hírünk, hogy azok általában semmivel sem olcsóbbak, mint a tejből készült eredeti sajtok…

A szántóföldi precíziós gazdálkodást népszerűsítették a Közép-Duna mentén

A precíziós gazdálkodás lehetőség: a gazdálkodás hatékonyságának növelésére, az inputanyagok optimális felhasználására, és mindezek eredményeként a vidék jövedelemtermelő képességének fokozására. A Bakodpusztai Gazdafórumon példákon keresztül és számokkal alátámasztva mutatták be a precíziós gazdálkodás előnyeit.

Tovább száguld az áremelkedések üteme is

Októberben a belföldi értékesítés árai 67,7, az exportértékesítéséi 28,4 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, az ipari termelői árak átlagosan 41,7 százalékkal nőttek. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítés árai 6,8, az exportéi 2,1, az ipari termelői árak összességében pedig 3,7 százalékkal nőttek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Növényi étrenddel csökken a bélrák kockázata a férfiaknál

A növényi alapú étrend 22 százalékkal csökkentheti a férfiak bélrákkockázatát egy új kutatás szerint - idézte a The Guardian online kiadása egy nagyszabású amerikai tanulmány eredményeit.