Nyugat-Európa városaiban az elmúlt évszázadokban hol fellendültek, hol elhaltak az ilyen irányú kezdeményezések, jelenleg viszont nagyon népszerűek. Hazánk első huszonegyedik századi közösségi kertjének létrejöttében kulcsszerepe volt Rosta Gábornak 2012-ben, és ugyancsak az ő nevéhez fűződik Budapest legújabb közösségi kertje a 12. kerületi Böszörményi úton. Ennek megszületése alkalmából beszélgettünk az elmúlt évtized tanulságairól, a jövő lehetőségeiről.
Tizenegy évvel ezelőtt 26 parcellával valósulhatott meg az Első Kis-Pesti Kert a főváros 19. kerületében Rosta Gábornak köszönhetően, aki kitalálta, megszervezte, és az első évben végig is kísérte a munkálatokat, a kertésztalálkozókat.
Hogy jött létre a Böszi Közösségi Kert?
Az önkormányzat képviselőivel hét-nyolc évvel ezelőtt kezdtük keresni a megfelelő helyszínt egy közösségi kert számára a 12. kerületben, de nem volt olyan, körülbelül ezer négyzetméteres terület, ami erre alkalmas lett volna. A kerületnek az a része, amiben gondolkodtunk, sűrűn beépített. A Böszi-kert helyén néhány éve még egy régi posta mellett rossz állapotú irodaépületek álltak. Úgy döntött az önkormányzat, hogy saját beruházásként megújítja a területet. Lebontották az épületeket, de az utóbbi évek gazdasági válsága miatt egy időre leállt az építkezés. A terület egy részén időleges hasznosításként parkolót alakítottak ki, a másik részén Fonti Krisztina alpolgármester javaslatára létrejöhetett a közösségi kert. A képviselőtestület is támogatta a kezdeményezést. Az önkormányzat engem kért fel a projekt koordinálására, így belevághattunk.
Mivel a Böszörményi út környékén szinte mindenki ismer mindenkit, ideális helyszínnek tűnt a városi mezőgazdaság számára. Azt szerettem volna, hogy ez a kert az eddigi kezdeményezések összegzése legyen, ahol meg tudjuk mutatni, hogyan kell közösségi kertet építeni és működtetni.
Hogyan fogadta a környék lakossága a közösségi kertet?
A környéken lakók jól fogadták az elképzelést, folyamatosan nagy a túljelentkezés a felszabaduló helyekre. Mindenki számára újdonság a kert, különösen azoknak, akiknek először van földjük, saját termesztésű zöldségük. Van, aki csak leugrik valamelyik környékbeli házból egy kicsit kertészkedni, szinte mindig van valaki a kertben, sok a beszélgetés. Egy tűzrakóhely még hiányzik, de azt a fakéregmulcs tűzveszélyessége miatt egyelőre nem építhetjük meg. Közös főzés és étkezés nélkül nem igazi egy közösségi kert, ezért ki fogjuk találni majd, hogyan oldhatjuk meg.
Egy dolgot tudunk, búcsúbulin fogunk elköszönni a kerttől, minden dokumentumot összeszedünk és odaadunk a helytörténeti múzeumnak, hogy őrizzék meg azokat az utókornak.
Meddig vesz részt közvetlenül a kert működésében, a feladatok szervezésében?
A szerződésem 2023. december 31-ig tart, utána akkor jövök, ha szükséges, ha hívnak. Addig a közösségnek kertvezetőt és kertkoordinációs csoportot kell választania. Úgy szeretném átadni a kertet, hogy a jövő évet már előre megszervezzük, meghatározzuk, kinek mi a feladata, milyen események várhatók. Nagyon szeretem ezt a kertet, mert különleges lett.
Januárban kezdtek el kijárni a területre, és abban az időben kérték fel a tervezőket is. Hogyan folytak tovább az előkészületek?
Komoly előkészítés és tervezés előzte meg az ültetéseket. A területet körbevevő rézsűket stabilizálni kellett olyan flórakosár-elemekkel, melyek újra felhasználhatók lesznek majd, ha innen el kell költöznünk. Négy-öt kertgyűlést tartottunk, megállapítottuk az ágyásbérleti díjat, megkötöttük a szerződéseket, átbeszéltük a szezon feladatait, megalkottuk a kertszabályt, kertpénztárost választottunk, megszavaztuk a kert nevét, ami a Böszörményi út becenevét kapva lett Böszi-kert. Oktatási programokat szerveztünk, aminek nagy sikere lett. Május 13. volt az ültetőnapunk. Az ágyások fölé zöld Raschel-hálót húztunk fel, amire nagy szükség van. Nélküle szinte égnek a növények, de még a jégeső ellen is védett. Jól is mutat a hasznosságán túl.
A máshol működő kerteknél ez pont fordítva van. Működik egy online levelezőrendszer, amin keresztül a tagok tartják egymással a kapcsolatot. Beszédtéma lett a kert még a környéken is, nemcsak a kertészkedők között. Mára a környék színfoltjává vált. Nagyon büszke vagyok, nagyon szeretem ezt a kertet.
Az országban szinte mozgalommá vált a közösségi kertek építése és fenntartása, amiben önnek nagy szerepe van. A Közösségi kertek című könyvében 2013-ban összefoglalta az Első Kis-Pesti Kert működésének tapasztalatait. Azóta hány kert kialakításában vett részt?
Ez a nyolcadik kert, aminek a létrejöttét végigkísértem. Rendszeresen megkeresnek budapesti és vidéki önkormányzatok is, mert a városvezetők megértették, hogy ez egy nagyon hatékony beruházás. Nemcsak új zöldfelületet kap a település, hanem létrejön egy közösség is, megjelenik az elégedettség, előremutató gondolat a településeken. Azt látom, hogy nem lehet elrontani egy ilyen kertet, ha van kerítés, víz, jó föld, magaságyások, kertészeti oktatás és lelkes közösség. A közösségfejlesztésre szükség van. Sajnos a magyar társadalom jelenleg nem közösségalapú, de az igény megvan ennek kialakulására.
Mit gondol a jövő közösségi kertjeiről? Hogyan tovább?
Jó lenne a közösségi kertek gondolatát továbbfejleszteni, nagyon sok elképzelésem lenne. Ma már a továbbfejlődés legnagyobb gátja a területhiány. Budapesten körülbelül negyven-ötven közösségi kert működik, de ezzel a szóba jöhető területek be is teltek. A fejlődés egyik lehetőségét például a börtönkertekben látom, ami Nyugat-Európában működik. Jól beintegrálható a kertészkedés, mert a mentális hatásokon túl szakmát is ad és lenyugtat.
Ilyen rendszerekre jó példákat láthatunk Németországban és az USA-ban is. Nonprofit jelleggel működnek, de azért a piaci gondolat megjelenik bennük.
Az ilyen típusú farm gondozását fel tudná vállalni a városi lakosság? Hiszen ez már életmódváltást igényelne, közben pedig azt látjuk, hogy a falusi kertészkedés is kezd visszaszorulni, kezd elveszni a tudás.
Ez nagy kérdés, valóban. Úgy látom, már a falvak is próbálkoznak közösségi kertekkel, hogy ne csak otthon kertészkedjenek az emberek. Legyen egy központi közösségi kertjük, ahol beszélgethetnek és kialakulhat egy társaság. Elég unalmas dolog egyedül kertészkedni, de ha többen vannak, elindul a kertverseny, az inspirál, és minden izgalmasabbá válik. Nagyon okosak azok a falvak, melyek felvállalják ezt a közösségépítés miatt.
Egy önkormányzat számára költséghatékony beruházás létrehozni egy közösségi kertet, hiszen komoly értékteremtés jön létre viszonylag kis összegből. Egyszer kell megépíteni, és működik tovább. Csak az amortizációra kell költeni évente, kisebb javításokra, és mégis nagyon sok a kedvező hatása.
Vagyis a közösségi kertészkedésből vissza lehetne térni a falvakban is arra, amiről a falu szólt, az önellátásra, csak talán modernebb formában?
Hiszem, hogy ez megérné és lenne jövője, csak neki kell állni és szépen lassan kialakul majd. Biztos vagyok benne, hogy már egy-két év alatt nagyot lendítene ez a szemlélet a falvak életén is. Január 23-án volt az első kertgyűlésünk itt, a Böszi-kertben. Azóta mindenki mindenkinek köszön, a helyi újságban kéthetente megjelent egy-egy cikk rólunk. Vadidegen embereknek is fontos lett az, hogy itt mi történik, új emberi kapcsolatokat alakított ki a kert.
Nagyon izgalmas lenne számomra olyan városi farm létrehozása, ami akvapóniás rendszerrel működik, de nem túlbonyolított, automatizált megoldásokkal. Olyan típusúra gondolok, mint amilyet egy Will Allen nevű amerikai farmer hozott létre Milwaukee-ban, az USA-ban.
A városi mezőgazdaságnak nagyon nagy jövője kell, hogy legyen, a hely és a technológia a lényeg. A jövőnk arról szól, hogy lassan felfaljuk a Földet, zárt rendszerben élünk. A kertek talán visszahozhatják a lényeget, ez szép és jó küldetés lenne.
Hogyan tovább a Böszi-kert után?
A kispesti önkormányzat megkeresett egy ötödik közösségi kert építésének elképzelésével, így január 1-jétől valószínűleg Kispesten folytatom a munkát. Szeretném a 2013-ban megjelent Közösségi kertek című könyvemet átdolgozni, angol és magyar nyelven is megjelentetni, hogy bárhol lehessen használni. Szeretném megosztani az elmúlt tíz év tapasztalatát, tudását. Sokan írtak már diplomadolgozatot a témában, voltak európai uniós kutatási programok itthon és Európa több országában egyaránt, ez is bekerülne a könyvbe.
Fotók: Megyesi Éva és Rosta Gábor
