A cukorgyárak romániai helyzete híven tükrözi a mezőgazdaság és az élelmiszeripar helyzetét az Európai Unióhoz 2004 óta csatlakozott országokban. A támogatási rendszerrel és a magánosítással olyan ágazatokat sorvasztottak el és építettek le, amiknek évtizedes hagyománya volt, hiszen a termesztés és a feldolgozás szorosan kötődött egy-egy régió földrajzi-éghajlati körülményeihez. Az egyik ilyen ágazat a cukorrépa-termesztés és -feldolgozás, ami Romániában nagyrészt Erdélyhez és a Kárpátok dombvidékeihez kötődött.
A marosludasit hosszas huzavona után sikerült újraindítani, története igazi szappanopera lehetne.
Az erdélyi gyárak nagy része még az 1800-as évek végén épült, az Osztrák–Magyar Monarchiában, amikor az ország iparosodásának hajnalán a vezetők felismerték a lehetőséget, amit a cukorrépa viszonylag egyszerű termesztése kínál, és azt is, hogy a városok növekedésével egyre nagyobb igény lesz az élelmiszeripari alapanyagokra, lisztre, olajra és cukorra.
A marosvásárhelyi cukorgyárat 1894. október 20-án indítják be, 1897-ben már fogyasztásra alkalmas cukrot készítenek. A rendszerváltásig folyamatosan felújítják, karbantartják, aztán az 1990-es évek derekáig áll. 1997-ben a francia Société des Sucreries du Marquenterre tulajdonába kerül, de a hangzatos ígéretek ellenére csalárd privatizáció
prédája lett a vállalat.
Tíz évvel később a vásárlási ár tízszereséért, 15 millió euróért értékesítették a 25 hektáros területet, ami egy Litvániában bejegyzett, nulla forgótőkével rendelkező cég „segédletével” Románia egyik legnagyobb ingatlanbefektetőjéhez került.
Jelenleg mintegy 3 ezer lakásos tömbháznegyedet építenek a helyén. A francia cég a feldarabolt gyárat ócskavasként értékesítette, és állítólag már az fedezte a beruházás értékét.
A nagyváradi Gyémánt gyár kapujára 2018-ban tettek lakatot. A veszteséget azzal is magyarázták, hogy a Coca Cola központot nyitott Bulgáriában, ami elszippantotta a szakképzett munkaerőt. A bezárás előtt nem sokkal, 2016-ra mintegy 30 millió lejes veszteséget halmozott fel a gyár, ezért német tulajdonosa, a Pfeifer & Langen, amely a privatizálás idején megszerezte az üzemet, a bezárása mellett döntött.
Ezzel már csak három üzem maradt talpon: Brassó megyében a botfalusi, Marosban a marosludasi és a Neamt megyei románvásári.
Az 1889-ben létrehozott botfalusi cukorgyár mellett cukorrépa-termesztési kísérleti állomás is működött. Ez a cukorgyár 2021-re olyan adósságot halmozott fel, hogy gyakorlatilag felszámolták, és az értéktelenné vált üzemet a marosludasi átvételében is szerepet játszó cég vásárolta meg.
A helyzet furcsasága, hogy egykori igazgatója szerint az 1990-es években még mintegy évi 2 millió dollárt termelt a gyár, és a privatizálást követően kezdett fokozatosan csökkenni a bevétele, mígnem csődbe jutott.
A szabadpiac átka
A románvásári üzemet akkoriban vette át az osztrák Agrana, és kisebb-nagyobb megszakítással a mai napig működteti.
A marosvásárhelyi cukorgyárat tönkretevő francia cégtől 2021-ben vásárolta meg a marosludasi cukorgyárat egy másik francia, a Tereos, amely világszinten a cukorrépa- és cukornádfeldolgozás és a cukorforgalmazás élvonalába tartozik.
A ludasi cukorgyár 2010-ben gyakorlatilag fizetésképtelenné vált, 2018-ban csődöt jelentett. Úgy tartották életben 2021-ig, hogy a csomagolórészlegében nagy tételben behozott külföldi cukrot csomagoltak kilós kiszerelésűre. Az orosz–ukrán háború kezdete óta nagyrészt itt zacskózták a romániai piacra az olcsón behozott terméket.
Annak ellenére, hogy a rendszerváltást követően az 1990-es években az országban még 33 cukorgyár működött, a statisztikai hivatal adatai szerint mégis 300 ezer tonna cukrot hoztak be. Amint megszűntek a gyárak, fokozatosan nőtt a behozatal, és 2000-re elérte a 0,5 millió tonnát (300 ezer tonna Brazíliából, 100 ezer tonna Kubából). 2021-ben 430 ezer tonnára csökkent a behozatal, de már nemcsak a két tengerentúli országból, hanem Németországból, Ausztriából és Lengyelországból is pótolták.
A botfalusi gyár egykori igazgatója, Mircea Gherghe szakértőként sem tudja, hogy lehet, hogy az ország egyik legjobb cukorrépa-termesztő vidékéről behozott 100 kg cukorrépából 14,5-16 kg cukrot előállító gyár hogyan mehetett csődbe, amikor az országos átlag alig érte el a 10,5 kilogrammot.
Az üzemet megvették volna a privatizációkor az alkalmazottai és a környékbeli cukorrépa-termesztők, de az igazgató szerint „nem engedték a volt pártaktivisták”. Így 1998-ban olyan tulajdonos kezébe került a gyár, akit azóta a privatizálás miatt gazdasági bűncselekményért elítéltek. Csakhogy így már nem úszta meg a csődöt a cég.
Hasonló helyzetbe került a marosludasi cukorgyár is. Alig egy évvel azután, hogy 2022. januárjában megvásárolta a gyárat, a franciaországi Tereos TTD-cégcsoport bejelentette, hogy bezárják, azzal az indokkal, hogy 2013 óta veszteséges. Bár 2020-ban 158,8 millió lej volt az üzleti forgalma, 25,6 millió lej veszteséget jelentettek, amellett közel 7 millió lej adósságot, köztartozást halmoztak fel.
A cukor 85-90 százalékát cukorrépából, a többit importált nyerscukorból finomították. A répát mintegy 300-350 környékbeli gazda szállította be, hozzávetőleg 7 ezer hektárról.
A gazdák jogosan elégedetlenkedtek emiatt, ugyanis területeiket az előző évben bevetették és felvásárló nélkül maradtak. Ráadásul akkor hektáronként mintegy 850 euró támogatást is felvettek. A franciák 250 millió eurót kértek a gyárért.
Bejan Gheorghe, a romániai cukorgyárak munkáltatói szövetségének ügyvezetője elismerte, hogy Romániában egyre kisebb területen termesztenek cukorrépát. Akkor naponta 4 ezer tonnát, Európa más cukorgyáraiban akár napi 10-15 ezer tonnát is feldolgoztak.
