A permakultúra a fenntartható gazdálkodási és tervezési rendszerek olyan formája, amelynek a működését etikai és tervezési alapelvek határozzák meg. Utóbbiak irányítják a permakultúrás rendszerek tervezését, fenntartását, valamint segítenek választ találni korunk társadalmi és ökológiai kihívásaira, melyek között a globális felmelegedés, a fajok csökkenése változatlanul rossz irányba halad.

A permakultúrát mint a gazdálkodás egy módszerét sokan a kertészettel, mezőgazdasággal társítják, ami természetesen igaz, azonban hatásában és céljaiban messze túlmutat ezen a funkción és megközelítésen. Tervező és szervező elvei a társadalom egészére kihatnak, és kedvezően befolyásolják az különböző közösségek működését, szervezését alulról jövő kezdeményezések formájában.

Ehhez szükséges, hogy a polgárok felelőssége megjelenjen gondolkodásukban, ami életmódjukban is kifejeződik. A permakultúra céljának megfogalmazásában fontos a gazdaságilag is fenntartható, ökologikusan működő emberi közösségek fenntartása. Ezek előrebocsátásával folytassuk tovább a permakultúra tervezési alapelveinek ismertetését.

Az első hat alapelv a részletektől indulva elemzi az elemeket, folyamatokat, szervezeteket és egyéneket, értékeli tulajdonságaikat és viszonyukat a permakultúra értékrendjéhez. A további alapelvek átfogó megközelítéssel, a rendszer egészétől indulva a részletek felé közelítik meg a permakultúrás rendszerek fejlődése során kialakuló folyamatokat, mintázatokat és kapcsolatokat.

7. Tervezz az átfogó mintáktól a részletekig

A természetben és a tárdadalomban is megfigyelhetők mintázatok, alakzatok: gyakran nem is vesszük észre, annyira ismert és mindennapi jelenségek. A természetben sokféle mintázat jelenik meg, amelyek elősegítik az adott rendszer energiahatékony működését, biztosítják fennmaradását. Forma és funkció egysége gyakran látható a természeti mintákon, mint a hálózatok (pókháló, méhsejtek a lépben) vagy a spirálvonal (csigaház, fenyőtoboz stb.). A mintázatok segítik az adott rendszer működésének megértését, felismerését, elősegítve ezzel a megfelelő használatukat.

A mintázatok felismerése lehetővé teszi, hogy a rendszerünkbe illő mintázatot felhasználjuk, segítve a működését. Ezen a ponton kapcsolódhatunk a már tárgyalt 1. alapelvhez: Figyeld meg és válj cselekvő részesévé a természetnek. Gyakran használt forma a területtervezésben (zónás és szektoros beosztásban) a pókhálóformát imitáló körkörös területbeosztás (zóna), és a területünkre beáramló energiákat (szektor) a körcikkek területei képezik le.

8. Elkülönítés helyett törekedj egységre

A tervezési folyamat során gyakran nagyon figyelünk a részletekre, alkotórészekre. A 8. alapelv azokat a kapcsolatokat hangsúlyozza, amelyek egy strukturált rendszerben rendezik az elemeket, és a tevékenységeik, funkcióik szerint elősegítik a kapcsolódásukat, hogy egésszé formálódjanak.

Hogy ezt hogyan tudjuk megvalósítani permakultúrás rendszerünkben, az attól függ, mennyire teljes a rálátásunk az adott rendszer ökológiai vagy társadalmi összefüggéseire, egymással összefüggő kapcsolathálózatára. Az alkotóelemek kapcsolódását elősegíti, ha egyik elem a másik szükségleteit elégíti ki és/vagy termékeikkel kapcsolódnak egymáshoz. A rendszer fejlődése során előreláthatóan számolnunk kell az önszerveződésből és a természetes növekedésből eredő további ökológiai és társadalmi kapcsolatokkal is. A 8. alapelv szimbóluma figurákból emberekből vagy elemekből (szívekből) álló kör felülnézete, amely rendszerezettséget és egységességet mutat. A laza szerkezetű körbe mindig belefér egy új elem.

9. Alkalmazz kis léptékű és fokozatos megoldásokat

A tervezés megvalósítása során minél kisebb mértékben avatkozzunk be a már meglévő rendszerünkbe az elérhető legnagyobb hatás elérése érdekében. A kismértékű és a rendszer tulajdonságaival harmóniában lévő megoldások kisebb hátrányos hatással vannak a rendszer egészére, működőképességére, sőt hosszú távon inkább javíthatják a működését: vízgazdálkodást, energiahatékonyságot, biodiverzitást, stabiltást.

Ha fokozatosan, kis lépésekben indítunk el egy folyamatot, fejlesztést, új funkció vagy elem bevezetését, hatását fokról fokra elemezhetjük, és a következő lépésben módosíthatunk rajta a rendszerre gyakorolt hatásának függvényében. Fontos szerepet kap a kipróbálás. Meghatározó viszonyítási alap az emberléptékű arányok figyelembevétele és a rendelkezésünkre álló erőforrások, kapacitások észszerű kihasználása.

A tervezésben és a megvalósításban törekedjünk a kis léptékre, amit türelemmel (a mindennek megvan a maga ideje, vagy a lassan járj, tovább érsz közmondás illik ide) és átgondoltan valósítunk meg, hasonlóan a természetes élő rendszerek fejlődéséhez.