Ainars Millers lett méhésszel 2022 októberében találkoztam a friedrichshafeni méhészeti kiállításon Németországban, és egy szakmailag rendkívül nyitott és hozzáértő méhészt ismertem meg személyében. Kapcsolattartásunk vezetett ennek az interjúnak az elkészítéséhez, amelyben, remélem, minden magyar olvasó talál érdekességet a maga számára.

Kérlek, mutatkozz be, és mutasd be a méhészethez fűződő viszonyodat. Mit érdemes tudni rólad?

55 éves vagyok, és 2010 óta foglalkozom főállásban méhészettel. Gyerekkorom óta tartottunk néhány családot. Egy erdőségekkel körülvett erdészházban nőttem fel, amely a nagyszüleimé volt, és még ma is ott élek. Nagyanyám tartott pár családot, amelyekkel néha segítenem kellett neki, de magát az elfoglaltságot és a méheket sem kedveltem igazán. Miután a Varroa atka megérkezett hozzánk a 70-es évek végén, olykor tartottunk méheket, máskor pedig nem, aztán egyszer csak elegem lett az egészből, és felhagytunk a méhészkedéssel.

Mezőgazdasági karon szereztem diplomát a Lett Mezőgazdasági Egyetemen 1993-ban. Abban az időszakban nem foglalkoztam méhészettel, a termelőszövetkezeteket pedig – ahol elhelyezkedhettem volna – felszámolták. A változás korát éltük. Végül a kerékabroncs-üzletágban helyezkedtem el, és 17 évig dolgoztam ugyanannál a cégnél.

1996-ban hirtelen elkezdtem érdeklődni a méhészet iránt. Nem tudom megmondani, hogy miért, egyszerűen csak ellenállhatatlanul elkezdett érdekelni a szakma. Télen elolvastam néhány könyvet a témában, és kifejezetten izgalmasnak találtam őket. Az első rajomat 1996. június 6-án vásároltam, és azóta nem volt megállás.

Tíz év alatt 100 családra szaporítottam az állományt, 2004-ben pedig elindítottam a méhészeti vállalkozásomat, miközben még mindig az abroncsüzletben tevékenykedtem, ezért méhészkedni csak hétvégente tudtam. Az évek során a hétvégék egyre hosszabbak lettek, végül nyaranta néhány hetes (fizetetlen) szabadságot is kivettem, hogy a méhekkel törődhessek. Nem okozott gondot, hogy eldöntsem, mivel szeretném tölteni a szabad­időmet vagy a vakációimat – minden a méhekről szólt. Rengeteg szakirodalmat olvastam, és német, valamint angol nyelvű fórumokon is jelen voltam. A 2000-es évek elején a fórumok újdonságnak számítottak, szinte nem létezett más közösségi háló, és sok főállású méhész ott osztotta meg a tudását és a tapasztalatait. Mára a fórumok elvesztették népszerűségüket. Szintén olvasok német méhészeti magazinokat, és sok új ismerősre tettem szert, akiknek a legtöbbje méhész.

A honlapodon sok tudnivaló szerepel az anyanevelési munkádról. Milyen mértékben folytatod ezt a tevékenységet?

A méhtenyésztés és az anyanevelés a legfontosabb a tevékenységeim között, és egyben a legérdekesebb is. Valaki egyszer azt mondta, hogy a méhészet a mezőgazdaság költészete. Nos, én azt mondom, hogy az anyanevelés pedig a méhészeté.

Évente 3-4 ezer anyát nevelek, és 200-300 kölyökcsaládot állítok elő, a megrendelésektől függően. Javarészt Buckfast méheket tartok, és azt is tenyésztek. Néhány évig rendelkeztem saját pároztatóteleppel, de a fenntartása túl költségesnek bizonyult (idő és anyag tekintetében), ezért manapság mesterséges termékenyítést alkalmazok, de az inszeminálást nem magam végzem, hanem egy szakemberre bízom, én pedig megnevelem az anyákat és a heréket. Ezenkívül németországi szigeti pároztatótelepekre is küldök a párzatlan anyáimból. Mivel sok barátom van a német méhészek között, a német Buckfast-tenyésztés előnyeit élvezem. Idén egy jó barátommal ismét tervezzük a pároztatótelep működtetését. Bízom benne, hogy a költségeken osztozva és közös időbefektetéssel sikerrel járunk majd. A telep egyébként kifejezetten jó adottságokkal rendelkezik.

Ha visszatekintek arra az időszakra, amikor még csak import alapanyagból neveltem, szembetűnő a különbség. A jelenlegi legjobb vonalaim 3-5 generáción át voltak Lett­országban tenyésztve – olyan anyáktól és heréktől, amelyeket jól ismerek –, az izolált pároztatótelepem vagy az inszeminálás technikájának felhasználásával. A németországi pároztatótelepek vagy -szigetek apavonalait nem ismerem, de egyébként is, minden izoláltan pároztatott anyát teljesítményvizsgálatnak vetek alá, és bizonyítaniuk kell. Tenyésztőként mindig kompromisszumkésznek kell lennem. Az anyák értékelése rendkívül költséges és sok időbe telik, valamint nagyszámú állomány is kell hozzá. A méztermelés és az anyanevelés hoz hasznot, a tenyésztés nem.

Néhányukkal ez jól működik, néhányukkal pedig nem, de hasznos információkat kapok ezekből a forrásokból.

Leírnád egy teljes szezonodat, beleértve a méhcsaládok esetleges vándoroltatását, illetve azokat a hordásokat, amelyeket ki tudsz használni?

A szezon rövid és intenzív. A tisztuló kirepülés általában március közepén történik, bizonyos években februárban vagy április elején. Nem vándorlok sokat a méhekkel – a telephelyek többsége álló telephely. A legtöbbjük erdőségekben található, de nagyjából tíz telephely intenzívebb mezőgazdasági területek közelében fekszik, ahol például repcét is termesztenek. Ezek a telephelyek sokban különböznek, mivel az erdei területekről az első mézpergetésre június végén lehet számítani, míg a termőföldeket elérő helyszínekről május végén. Az egyik jelentős nektárforrás a vadmálna, de az utóbbi években a mézharmat is egyre jellemzőbbé válik. Augusztusban, szezon végén jön a hanga. A hangát az állományom nagyja eléri. A legtöbb méhész vándorol hangára, és hanga szempontjából nem a legjobb a telephelyeim elhelyezkedése, viszont nem kell vándorolnom.

Ezenkívül a hanga elég szeszélyesen mézelő növény, négyévente csak egyszer ad igazán jól, azonban a jó éveken elég virágport és nektárt ad a megfelelő telelőnépesség kialakulásához, ami a jó következő szezon alapja. Szeptember elejére lezárul a termelési szezon, kizárólag az atkairtás és a feletetés marad hátra. Egy régi ökölszabály szerint a méhcsaládok fel­etetését szeptember 20-ig be kell fejezni, mivel bizonyos években előfordulhat, hogy szeptember végén vagy október elején jelentős lehűlés következik.